Témaindító hozzászólás
NORTON nyilatkozata:
Először is gratulálok SZL nek! Jó időket ment.
Az időmérőn már tudtam, hogy nem fogok jól menni, mert ezen a pályán sosem volt jó időm. A 9. helyről indultam. Már az első kanyarban baleset volt, amiből én jól jöttem ki, a 2. helyre. Utána már csak előztek engem és még néhányszor a kanyarokban, elhagytam az első szárnyaimat, ezért a boxba kellett mennem, ami után a 6. helyre kerültem. Faky nagyon tartotta magát, 30 mp-cel előttem volt, de elkezdett lassulni. Beértem és előttem most már Senna állt, aki 0,5 mp- cel volt gyorsabb nálam minden körben. Kb. 6 körrel később, Senna megpördült és már az 5. voltam. Már 7 kör maradt a versenyből és egyszer én egyszer Tibike volt néhány tizeddel jobb. A 31 mp- ből 29 lett, de észrevettem hogy már csak 1 kör van hátra így már nem volt esélyem.
Ezen a pályán sajnos nem sikerült jó helyen végezni.
Szép volt a vége Klacsa & Vigyuri !!!
|
Első sorban Grat szl-nek de még jobban Klacsának ;) több ilyen jó helyet kivánok neki, sőt jobbat is :))
Időmérőröl sok mindent nem tudok írni, mert szokás szerintn nem úgy alakult ahhogy én elterveztem...A futamnál már a felvezető körnél voltak bonyodalmaim, mivel szinkronizált és akadozott a játék, ami a szárnyam letörésével is járt... a rajtnál valaki csúnyán belémszállt, de nem hibáztatom, mert jóval elöbb kellett fékeznem mint általában és ez őt is megzavarhatta... szóval go box :)) eljátszottuk ugyan azt mint spanyolo-ba korsó, hogy nem cseréltek nekem szárnyat, hanem csak a köv. körbe... de az akadozás ésszinkronok miatt nem lehetett irányítani a kocsit és jobbnak tartottam ha elhagyom a játékot, mivel a pontszerzés reménytelen volt, így legalább másnak nem lesz annyi lag....
sikeres felkészülést mindenkinek ;) |
Az időmérőn körülbelül azt a teljesítményt tudtam elérni amire számítottam.
A verseny jól kezdődöt a számomra mert a rajtot követően a 3. helyre jöttem fel,de jött a híres első kanyar ahol a tömegbalesetet én sem tudtam megúszni.Sokáig a 6-7 helyezésért harcoltunk Sennával,mert mint azt már ő is leírta elég sokszor hibázott és én ezt ki tudtam használni,de gyorsabb volt nálam ezért hamar utol is ért és visszavette a helyezését.A továbbiakban a lagg,a sok szinkronizálás és szaggatás hátráltatott abban hogy normális köröket tudjak menni.Meg is látszott a teljesítményemen.Többször is kicsúsztam és nekimentem a falnak és letört az elsőszárnyam...,majd jött a box és ez megismétlődött vagy 5ször.5 körrel a vége előtt már úgy tünt hogy meglesz a 8. hely ,de akkor megint lagg és szárnytörés...majd végül box mire visszatértem a pályára Fisi megelőzött és elvette tőlem az 1 pontot érő helyet is.Összességében csalódott vagyok az elért teljesítményemmel,de remélem az eggyik kedvenc pályámon az USA-ban végre jobban szereplek és pontot pontokat is tudok majd szerezni...Gratulálok SZL-nek a győzelméért és a többi dobogósnak is a remek helyezésért!!!
Mindenkinek sikeres felkészülést kívánok a következő nagydíjra!!! |
Hiába rajtolhattam az első sorból, a rajt utáni tömegkarambolt az első kanyarban nem tudtam megúszni. Hátulról kaptam egy lökést, ami kirepített a bukótérbe és a gumifalon letört az első szárnyam. Majd amikor visszakavarodtam az aszfaltra a 2. kanyarban, a game figyelmeztetett a pálya levágásáért. :) (Talán most belefért volna egy új rajt, de senki nem merte kezdeményezni a kérést.) Az első kör végén így rögtön látogathattam a boxutcába, jónéhány versenyzőtársammal együtt. A szárnycsere után a 7. helyre tudtam visszajönni. Mivel jól ment a McLaren ezen a kanadai pályán, sikerült aztán előrébb jönnöm a verseny alatt. Az utolsó (tervezett második) kiállásom előtt pár körrel jött egy hiba, aminek következtében kipördült az autó, enyhén a falnak csapódott és megint ugrott a szárny. Ezzel együtt ugrott annak is a lehetősége, hogy talán a 3. helyet sikerül megcsípnem. Így aztán az utolsó etapban Gyuri fél perccel volt előttem, mögöttem pedig Tibike majd fél perccel. Maradt a negyedik hely a befutómra. --
Gratulálok csapattársamnak ezen évadban az első győzelméhez, Klacsának az első 2. helyéhez és Gyurinak a 3. helyhez! Úgy gondolom, hogy ezen a versenyen mindhárman elégedettek a helyezéseikkel. :-)
-
*** Fly McLaren! *** |
Előre leszögezem csak szabadedzéseken és teszteken leszek szerver, mivel az időmérőn akadások miatt csak több mint 1mp-el lassab időt futottam, ez nagyban befolyásolta a rajtpozíciómat, így norton és gyu előtt rajtoltam( eddigi legrosszabb rajtpoziciom Ferrariban). A rajtom én is ugy terveztem hogy lasan indulok gy-val hogy ne legyek benne a rajt utáni tolakodásban, de egyszercsak az egyik honda ott termett előttem és letört a szárnyam :S:S. Go box, aztán visszajöttem 5. helyre és csatáztam Klacsával és Nortonnal, mentek az oda vissza előzések, de végül hibáztam így zero mögé tértem vissza az 5. helyre ahol végül befejeztem a futamot. Mind Szl-t mind Klacsát és Gyu-t elengedtem nem tudom miért irta Klacsa hogy nem engedtem el(majd belerakom a videóba is) de Amerikába már a hőn áhítot dobogóra fel kéne állnom!!!::D:D
Mindenkinek jó felkészülést Amerikára!!! Teszteljétek a Szériakocsikat(Nascar-kocsik) és jó szórakozást!! :D:D |
Sziasztok!
IDŐMÉRŐ:
Egész jól kezdődött az időmérő edzés, mert az első 3 körömben megfutottam azt az időt amit szerettem volna és ezzel jó is voltam a 2ik helyre.Zero aztán futott egy jó időt amivel szorosan ugyan de megelőzött.Így harmadik helyről várhattam a rajtot Senna és Zero között.
Verseny:
A rajtot jól kaptam el.Akkor ugy láttam hogy Senna rosszul rajtolt és ezért bementem elé, mert Zero-t pedig ugy láttam hogy bemegy belső ívre, mire a féktávra értem a Mekláren pilótája már előttem volt és elkerülhetetlen volt sajnos az ütközés.Így letört a szárnyam.Arra gondoltam hogy már most eldőlt hogy megint egy rossz versenyem lesz.Fisi megint előttem ment és mivel neki is letört a szárnya ezért megint zsúfoltságra számítottam a boxban,de ő a visszafordítónál kavicságyat látogatott ezért én mentem ki előbb a boxba.Megtankoltak és már száguldottam is.Kemény gumikkal mentem ami szerintem nagyon bejött mert nem éreztem a kopást szinte egyáltalán, csak egyre jobban tapadt a gumi.Jópár körön keresztül csatáztam Tibikével és Nortonnal a 3-5 helyért.Majd Tibikét és Nortont is sikerült magam mögé utasítani.Ekkor reméltem hogy sikerülhet 2 egymást követő futamon megszereznem a dobogó alsó fokát.Majd Zero mögöttem egyre csak gyorsult Gyuri pedig előttem folyamatosan lassult.Szerencsémre Zero lemaradt és elkezdhettem üldözni Gyurit, akit boxkiállása előtt 2 mpre meg tudtam közelíteni. Én még kinnmaradtam 5-6 kört és ez elég volt ahhoz hogy a boxkiállásom után elé tudjak visszatérni.Sajnos tankolnom kellett +3 környi benyót mert nem lett volna elég az "eredeti" taktika benzinmennyisége.Viszont nem tudtam újra a kemény gumikat választani, csak Hi temp softot ami nagyon gyorsan elkopott.A kiállásom után ezért Gyuri minden körben közelebb került, de azért nem sokkal és így 2-5 mp között mozgott az utolsó 10-15 körben a különbség közöttünk.Az utolsó előtti körökben utolértünk pár lekörözöttet.Sajnos egyikük sem látott minket(Tibike,Faky/Korsó, Fisi) és ezt Gyuri bánta.Nekem nagyon elkezdtek kopni a gumijaim és az utolsó körben Gyuri le tudta dolgozni a 3mpes hátrányát, így a tavalyi debütáló futamomhoz hasonlóan itt is tizedmásodpercek döntöttek a 2. és 3. hely sorsáról.Szerencsére idén én voltam az egyik aki felé fönteni kellett, és sikerült megszereznem első 2ik helyezésem a Ligás karrierem során:) azt hiszem a tavalyi kieséses Kanadai debütálás után ez mindenképp nagy fejlődés.Gratulálok SZL-nek amiért megközelithetetlen volt a futamon és Gyurinak akivel tisztességes, és izgalmas harcot vivtunk a második helyért.
USA nekem egész jól megy.Szeretném ha ott is minimum dobogóra állhatnék, és remélem a Renault is nagyszerűen fog szerepelni.Egyéniben mostmár nem titkolt célom megszerezni a dobogót, és egyre közelebb vagyok hozzá.Remélem mostmár minden jól alakul,de azt is tudom hogy Tibike és Zero nem fogják olyan könnyen adni azt a dobogót :) |
Az időmérőn meglepődtem a helyezésem miatt a 4. lettem! Természetesen 1 versenyző hiányzott(Vigyuri), aki vélhetően előttem végzett volna. A futam megint rosszúl indúlt! a rajtnál letört az elsőszárnyam szerverhiba miatt vagy mi miatt( mint a magyar nagydíjon az előző szezonban), ez nagyon felhúzott! A taktikáb ezzel borúlt. A versenyen sokat hibáztam és ez a végelszámolásnál is meglátszott! Talán a 7. lettem, ezzel nem vagyok megelégedve,mivel a VB 3 helyét meg szeretném szerezni, de ez egyre távolabb van! Viszont nem lehetetlen! Most már végre olyan pályák következnek(5 Db), amin akár nyerhetek is , és megteszek ennek érdekében mindent! Jó felkészülést mindenkinek a soron következő futamokra!Jah és gratulálok a dobogósoknak! ÉS én meg az Imolai pályát követelném!! |
Mivel az időmérőn nem tudtam részt venni, 11. kockából voltam kénytelen elrajtolni Kanadában. Többször majdnem megálltam a rajt után, hogy az autót ne törjem össze a balesetezők miatt. A 2. kanyarkombinációban csapattársammal együtt el is hagytuk egy pillanatra a pályát. Óvatos rajtomnak köszönhetően rövid időn belül feljöttem 9 !!! helyet. 13-22-es taktikám volt, az autó kiválóan működött az első etapban, de mivel a versenyen legalább 12-14 szinkronom is volt, ezért rengeteg időt vesztettem, emiatt volt egy szárnytörésem is a 10. körben, ezért a taktikámnak megfelelően meg is tankoltam az autót, de ez a vége előtt 3 körrel kifogyott volna, valamint a gumik is koptak nagyon, ki kellett jönnöm egy nem tervezett boxkiállásra. Az utolsó etapom előtt láttam, hogy a 2. hely még fogható, de ezért küzdenem kell. Talán a helytelenül megváltoztatott taktikám és a szárnytörésem miatt buktam el azt a +2 pontot. Sajnos Kanadában ugyanez történt velem tavaly is, utolsó kanyarban kaptam ki 15 környi csata után. Ugyanígy 3. lettem, ami önmagában most a 11. helyről rajtolva nem is egy rossz eredmény. A McLaren-Mercedes-ek nagyon gyorsak voltak, és azok is lesznek. Egyelőre fejlesztünk, hogy harcba szállhassunk a bajnoki címért.
Lenne egy észrevételem. Mivel USA Nagydíj lesz, ezért KÖVETELEM a Német Nagydíjat is. Azzal a címmel mondtunk le a Német futamról, hogy a versenynaptár megegyezik az FIA naptárral, de úgy vélem az Usa GP miatt ez mégsem így van. Nem akarok vitatkozni sem, de tavaly nem tudtam részt venni a Német versenyen pedig messze a leggyorsabb autót vittem volna oda.
A megérő választ a közeljövőben várom...
GO FERRARI |
Az időmérő egész jól alakult, egyre jobb köröket sikerült menni a vége felé és sikerült behoznom az autót az első helyre, mivel Zero lett a 2. ezért McLaren első sor alakult ki a rajtrácson. A verseny probléma nélkül zajlott, volt néhányszor lagok de egyszer sem csúsztam most ki miattuk, a rajtom jól sikerült lehúzódtam a pálya bal szélére és nem is talált el senki hátulról, képzelem milyen tömegkarambol lehetett, melyben sajnos csapattársam autója is megsérült, az első kiállásig Klacsával és Gyurival játszottuk el az időt, de állandósult a távolság közöttünk mivel szinte egyforma tempot mentünk a verseny ezen szakaszában. Attól tartottam hogy Gyu 1 kiálláson van mivel hátulról indult, és ezért nyomtam neki rendesen de miután lemaradt, kicsit nyugodtabban mehettem. Egész verseny alatt úgy 4-5 alkalommal kellett csatáznom a lekörözöttekkel mivel nem nagyon engedtek el, de végülis nem baj, jó kis csatákat vívtunk és mivel az egyenes előtti kigyorsításon meg az egyenesben gyorsabb volt az autóm, sikerült megelőzni őket és sikerült megszereznem végre idei első győzelmemet:). Gratulálok a dobógósoknak meg mindenkinek! |
[10-1]
|