Témaindító hozzászólás
|
2006.09.03. 20:05 - |
Hát én yol elcsesztem a versenyem, mert én naiv 11körre tankoltam a tesztekbol kiindulva, ahol mindig 11körös volt a verseny :) Szelivel voltam harcban a 3. helyért amikor észrevettem h kevés a benzin az első kiállásom után, és még volt 7kör...De nagyon jo volt, Monzában javítani fogok remélem! |
Sajnos a rajt nem ugy sikerült ahogy elterveztük. A csapattaktikába csak km-re figyeltünk, arra nehogy ívre tudjon menni és nem számítottunk arra hogy SZL ilyen remek rajtot produkál, és balról megelőz. Ezzel együtt a rajt sikeres lett volna, ha nem történik Máté kocsijával az a furcsa eset ami megtörtént. Bár SZL állítja hogy nem tolta meg a Ferrari hátulját de ez nagyon a replayból nem derül ki nyilvánvalóan. Ezzel együtt a második helyemet reálisnak tartom, azzal együtt hogy nagy szerencsével szereztem meg.
|
A rajtom elég jól volt, sikerült balról megelőznöm a 2 Ferrarit, akik KM-el voltak elfoglalva, ezek után az első kanyarban próbáltam minél jobban a külső ívre húzódni nehogy összeakadjak valakivel, ami be is jött igy hát elsőként fordultam el az 1. kanyarban, ezután KM elég szorosan követett, de szerencsére meg tudtam tartani az első helyet, ezután próbáltam minél nagyobb előnyt kiautózni a boxkiállásig és szerencsére nem követtem el nagyobb hibát igyhát a box után is sikerült megtartani az első helyet. Remélem az itt használt gumikeverék jó lesz Monzában is mert Melbournben kitűnően teljesített. |
Nekem a rajt jól sikerült de az 1 kanyarba kitört az autó hátulja majd megpördültem :(. Utánna a 4. helyre vissza estem . Majd megelösztem km-t és dav-ot de szl-t nem tudtam.A kerékcsere után 2. voltam de szl tul mesze volt és öt már nem tudtam megelözni.És az utolsó kanyarba kifogytt a benzinem de majd Monzában javitok és talán akkor nem fog kifogyni a benzinem:). |
Hát én yol elcsesztem a versenyem, mert én naiv 11körre tankoltam a tesztekbol kiindulva, ahol mindig 11körös volt a verseny :) Szelivel voltam harcban a 3. helyért amikor észrevettem h kevés a benzin az első kiállásom után, és még volt 7kör...De nagyon jo volt, Monzában javítani fogok remélem! |
[4-1]
|