Témaindító hozzászólás
|
2006.10.25. 19:57 - |
Taktikám jó lett volna mert az 5 körben kijöttem tankolni csak hát a 11 kör felé elkezdett a Netem akadozni. Előszőr nem foglalkoztam vele de később pár körrel később már nagyon akadozott így feladtam. Ez van |
Ezen a versenyen voltam minden pozícióban, végül a 2. hely jött össze, végére KM-el kicsit lövödöztük csúzlival Szeli kocsijának hátulját, de ez nem zavarta meg és fejbe se találta egy sem, így első lett! Szép volt Szeli |
Máté én mikor mentem neked? Kösz Szeli de jobbvoltál majd csak összejön idén egy verseny nekem is... Megjegyzem azért ha nem ütöm ki SZL-t, és nem várom meg, és ő nem üt ki ujra, nyertem volna :D:D:D:D:D |
Végre megvan az első futamgyőzelmem. Most is a szokásos helyemről indultam a rajtnál. Előtte beígértem, akkor még kicsit nagyképűen a semmire, hogy otthagyok mindenkit. Az autóm megint úgy lett beállítva, hogy a rajtnál gyorsuljak. Megjegyzem nagyon sokat fejlődött a csapat. Az első pár kanyarba egymás mellett ment mindenki és nagyon figyelt mindenki a másikra. Ebből szerencsére én jól jöttem ki. Ezek után sokáig a második helyen mentem, seggembe egyszer egy Reanultval másszor pedig egy Mc'Larennel. Egyszer KM-nek sikerült begelőznie. Nagyon szépen kifékezett az egyik kanyarba, igaz én is elmértem kicsit a távot. Láttam, hogy KM gyorsabb ezért nem is próbáltam megelőzni. Ekkor úgy éreztem, hogy egy harmadik hellyel elégedett lehetek. Miközben ezen elmélkedtem, hirtelen egy füstfelhőt láttam, aminek a közepében KM volt. Kiintettem neki és már mentem is tovább. A boxkiállásom nagyon jól sikerült, ezzel hoztam SZL-en majdnem 5 másodpercet. Szokásához híven megint irtózatos tempót diktált. Talán túl irtózatos volt, mert egyszer csak őt is a pálya szélén láttam. Megjegyzem őt sokkal nagyobb öröm volt lelépni, mint KM-et. KM-et most sajnáltam mert megérdemelte volna ezt a győzelmet. 3 körrel a vége előtt első lettem és ezt sikerült is megtartanom a verseny végéig, habár SZL mindenáron megpróbálta megnyerni a versenyt de ez ezuttal nem sikerült neki. Úgy gondolom ma az a versenyző nyert aki a legkevesebbszer hibázott és a legnagyobb szerencséje volt. Nagyon örülök neki |
Az időmérőn a 3. helyet szereztem meg . Mivel a Ferrarik híresen jól rajtolnak ennél fogva most is lerajtoltam Km-t és Szl mellé értem . Az első kanyart viszont elrontottam ezért visszább estem. Pár körig 2. voltam ,de Szl hibázót és megelőztem majd jól ki is csúsztam. De Szl visszaengedet szerencsémre. Ja Szl bocs ,hogy belédmentem mikor visszaengedtél. Km –nek kevésbé bocsátom meg ,hogy belém ment de mindegy még sok verseny van . |
Taktikám jó lett volna mert az 5 körben kijöttem tankolni csak hát a 11 kör felé elkezdett a Netem akadozni. Előszőr nem foglalkoztam vele de később pár körrel később már nagyon akadozott így feladtam. Ez van |
[5-1]
|