Témaindító hozzászólás
Az időmérőmet elrontottam, mert már a felvezető körbe kicsúsztam. Akkor döntöttem ugy hogy 2 kiállással megyek hogy minél gyorsabban megtudjak előzni mindenkit ez a 3. helyig sikerült is de ott Vigyurit csak nagyon nehezen sikerült. Ekkor már SZL annyira messze volt, hogy a kerékcsere után visszajött elém. A végén megint összekerültem Vigyuri-val a 2. hely az utolsó kanyarba dölt el. Nagy csatát vivtunk remélem következőnek már az első helyért vivjuk:) |
Két kiállást terveztem de az első kanyar közbeszólt(ki volt kapcsolva a kipörgésgátló) és az első kör után kénytelen voltam kiállni. Azután 2mp-eket hoztam Klacsán, már mögötte voltam de elfogyott az üzemanyag :S, jött a 2 kerékcsere aztuán apám elvonta a figyelmem(felhúzott) és falnak ütköztem de már nem volt idegzetem folytatni. |
Tudtam hogy Szeli mindig kitűnően rajtol ezért ahogy csak lehetett fogtam a szögeket, hogy ne tudjon megelőzni ami be is jött, az első boxkiállásig nagyon nyomtam a gázt, pont annyi előnyt autóztam ki hogy vissza tudtam jönni Máté elé 3 tizeddel :), ez akkor fontosnak tűnt mivel azt hittem hogy Máté Gyurihoz hasonlóan 1 kiálláson van, de miután kijött a boxba a következő körben utána a második kiállásig nyugodt versenyem volt, utána viszont elmértem a féktávot a box végén és a frissen festett McLaren szárnyam letörött :(, még szerencse hogy a boxban volt egy másik, amikor kijöttem a boxból ismét 3 tizeddel jöttem ki a pályára ezúttal ViGyuri elé, ha itt elém kerül akkor valószínű ő nyerte volna a versenyt is, a vége felé meg Máté és Gyuri csatáját néztem a visszafordítóban, gratulálok mindkettőjüknek és a többieknek is, Klacsa is jól teljesített első versenyén! |
A rajtom jól sikerült, számtalanszor fékeztem óriásit a Ferrari mögött az első körben, mert nem akartam, hogy bármi baja legyen az autónak. Viszonylag gyors voltam, ismét 1 kiálláson voltam. Máté gyorsaságából sejtettem, hogy többször tankol majd, mint én, és sikerült is 10 körön keresztül magam mögött tartani. Mikor SZL kijött a boxból majdnem egymásmellé kerültünk, így megnyílhatott volna az út a győzelem felé is, de mivel ő volt a gyorsabb, nem is erőltettem. Hátul volt igazán érdekes a történet. Kb 12 körrel a vége előtt Máté 8 mp-re volt tőlem, és ezt 7 kör alatt 1 mp-re csökkentette, ami várható volt, hisz fogytak a gumijaim. Csodálatos küzdelmet vívtunk, vigyáztunk egymásra. Az egyenesekben gyorsabb volt, én pedig a kanyarokban. Ha a pálya 3. szektora nem egyenes lenne, akkor megőrzöm a második helyem, de mivel a Kanadaiak nem gondoltak rám, így csak 3. lettem. Emelt fővel indulhatunk a következő futamra, mert mindketten parádésan teljesítettük a mai programot. Szeretnék gratulálni Máténak a csatáért, valamint azért, hogy ismét kiegyenlítette a pontjainkat! |
Nekem csakazért is tetszett. Lehet hogy azért mert ez volt az első futamom.Remélem nem tartottam fel senkit az elején. Kicsit furcsa érzés volt körönként 1-2 másodpercet kapni, de nem zavart, megpróbáltam jól menni.Természetesen utolsó helyen voltam végig és amikor kimentem a boxba, senki nem csinált semmit, maradtam 5gal lötyivel ugyhogy kiálltam ..... ennyi |
Elég unalmas versenyem volt. Se előttem se mögöttem a közelbe nem volt senki. Végigmentem kaptam rá pár pontot ez bennmaradó hely egyelőre. Szóval ennyi. És most saját anyanyelvemen köszöntöm a szurkolóimat. :) | |
[5-1]
|