Témaindító hozzászólás
Az első és a második rajtom is jól sikerült végig vezettem. A végén szépen elém álltak azt a 40mp-s elönyőmből hátrány lett. A 2. hely meg lett így is de én ezzel nem vagyok elégedett. A bocsánattal aztán sokra megyek de azért köszi Geri:D.
[Velem egész futamon semmi nem történt kivéve a 30. kör környékén mikor is elém csúszott Geri] |
A második rajtom sokkal jobban sikerült mint az első, valami csoda folytán a 2. helyre keveredtem az első kiállás előtti körig, mivel gyuri több körön át tartó próbálkozásból megelőzött, aztán SZL-el egyszerre jöttünk ki utána neki se tellet sok időbe hogy megelőzzön, azután már csak kisebb koccanásom volta az utolsó körök egyikében gerivel, és gratulálok gyurinak az első győzelméhez!!!! [ a videót én csinálom így nincs mit írnom ide :P ] |
Mindkét rajtom során kaptam egy lökést hátulról, de szerencsére mindkétszer fentmaradt a szárny az autón, a 2. rajtnál teljesen feltérképezhettem az égboltot amerika felett (legalább tudtam hogy nem fog esni mivel a látótávolságon belül nem volt esőfelhő :D), mivel olyan szép szaltókat csináltam, miután felöklelt az egyik BAR Honda :D. Az első etap nagyon izgalmas volt, végig tizedekre voltam Gyuritól, sokszor kellett kitérnem az ideális ívről nehogy belemenjek a féktávon, ekkor még kicsit talán gyorsabb voltam nála de megelőzni nem tudtam, főleg mikor utolértük Tibikét, 2 már végképp sok lett volna, ekkor láttam meg hogy hoppácska 6 liter benzinem van, nyomtam a kormányon egy tövig jobbra irányt és be a boxba, nem sokon múlt hogy megyek még egy kört is kifogy a benzinem. A kiállás után Tibike mögé értem vissza akit sikerült megelőzni mert a McLaren az egyenesben sokkal gyorsabb volt a BARnál. Ezután Gyuri is kijött elém, de nem tudtam közelkerülni hozzá, 20 körig 2 mp volt közöttünk +- néhány tized pedig teljesen a határon mentem. Ekkor már ő volt a gyorsabb! Az első etapban láttam hogy jóval több benzin fogy mint amennyit kiir, ezért nagyon túltöltöttem a kocsit, ami megette a gumikat és a fékeket is, ennek áldozata lettem 5 körrel a vége előtt amikor kicsúsztam és Máté megelőzött.
Mindenesetre tanulságos futam volt, mostmár látom mennyit jelent +5 kör benzin. Gratula Gyurinak első győzelméhez! Megszenvedett érte rendesen :) [Események: 1.kör, 1.boxig minden kör :D, 1. box utáni 1-2 kör, 5 körrel a vége előtt] <- ezt mindenki pótolja aki nem akar 3 tizedes büntetést a következő időmérőn! |
SZiasztok!! hát ez a futam kész!! Elősszöris bocsi Máté meg Tibike tudom h ezzel nem vagytok ki a vízből de mást nem tok!! NAgyon jo volt az első rajt azt hittem h talán meg lesz az első dobogó az A ligában!! Aztán jött a második rajt ami nagyon nem ment!! csúszkált a kocsi meg minden és volt egy pillanat amikor kilépett mintha alttabot nyomtam volna!! Szóval LOL!! grat mindenkinek remélem lesz még jobb is!! |
A rajtomnál szokás szerint véletlen hátramenetben maradt az autó, de megint csak nyertem vele, mert kimaradtam a csetepatéból. 2 kiállásos taktikám volt (12-12-12), az első etapomban nagyon gyengén teljesítettem, ennek oka az lehetett talán, hogy nagy volt a forgalom és szétfékeztem a gumikat. A második etapomban SZL-el folyamatos üldözést hajtottunk végre. Mikor kiment a boxba megpróbáltam gyors kört menni, hogy elékerüljek kiállás után is. Ez így is történt, folytatódott a hajsza, de nem volt nálam gyorsabb, ugyanazt a tempót diktáltuk. Egyszercsak ismeretlen okból lemaradt, mikor már láttam, hogy megnyílt az út, hisz Máté megtörött... Szoros volt a vége, legmelegebb pillanat a célegyenes végén pár körrel a vége előtt Geri lekörözése volt, elegánsan lehúzódott, én pedig nekikoccantam, de szerencsére csak a kocsi oldalával és enyhén. Fogytak a gumik és a féktávot nem tudtam tartani. Nagyon örülök, hogy végre nyerni tudtam, sok sikert mindenkinek Japánhoz előre is! Végül annyit szeretnék még elmondani, hogy Japánba is győzni megyek... (kedvenc futamom)
Érdekes pillanataim az első köreimben voltak + amit írtam a Geris eset, de ezen kívül semmi más az SZL-es követősdin kívül! |
[6-1]
|