Témaindító hozzászólás
A rajtom jól sikerült, amint az a videón is látható. Füvön előztem meg egyes autókat, hisz kegyetlen lassan mentek a pálya közepén cikázva. A taktikám jó volt, a versenyem is viszonylag hibátlan, de az autó lassú volt a győzelemhez, ezért meg kellett elégednem a 2. hellyel. Fejlődést majd csak az utolsó 3 futamra tudok igérni, miután lezajlott a meló meg az érettségi. Sok sikert mindenkinek a futamokhoz amik hátra vannak!!! |
A verseny végeredménye szerintem az akkori erőviszonyok szerint alakult. Ezen a versenyen ennyire voltam képes.(sajnos:( |
Az időmérőn én is hibáztam, ráadásul 2szer is egyszer saját hibámból egyszer meg a féktávon kaptam egy lagot, végülis nem sokat vesztettem vele mert a többiek is hibáztak így sikerült bejönnöm 2. helyre. Az első rajt nagyon jól sikerült, vigyáztam az első kanyarban mert Tibike szorosan mellettem volt és kettőnknek széles lett volna de utána sikerült az egyenesben megelőznöm, azért erről beszélek mert nekem ez izgalmasabb volt mint a későbbi verseny ahol nem sok minden történt. Ezután is volt még egy előzésem aminek azért is örülök mert végre nem volt lag és nem pattogtak a kocsik. Az új rajt is jól sikerült, jobban is talán mint az első hiszen az első kanyar után már 1,5 mp előnyöm volt. Mivel sejtettem hogy Gyuri 1 kiállással megy és tudtam hogy ezen a pályán az nem is hátrány (tesztekből kiindulva) ezért megpróbáltam minél jobban elszakadni ami sikerült is hiszen kb 1 mp-el jöttem vissza elé a boxból. Innentől kezdve volt egy piruettem a 15. körben (rallyztam kicsit:)) és más nem nagyon történt. Jó felkészülést mindenkinek Monzára! |
Az időmérőm nagyon jól sikerült, mivel mind a két McLaren hibázott, ezáltal a pole-ból rajtolhattal! Az első rajtom jól sikerült de SZL-t kilöktem és uána még 1 összetűzésbe belekeveredtem! A második rajom az 5. pozícióból kezdtem, de reményeim hamar szertefoszlottak, mivel beufrottam a rajtnál ---> 10mp-es büntetés :S. Azután nagy kedvvel kezdtem autózni, lásd hogy előztem meg Fisicót! Jani 25mp-re volt előttem és láttam hogy körönként 1-2mp-et hozok rajta, a rendes kiállásomnál megőriztem Fisicó előtt a 4. helyem és mikor Jani kiállt elé kerültem és futam végéig még 30 mp-et adtam neki! Nagyon jól sikerült ez a futamom hála az új rajtnak! (köszönöm)
Mindenkinek sikeres felkészülést a következő futamra!!!!!!!!!!!!! |
Na, az időmérőn voltak kisebb hibáim amiből aztán lett egy nagy hátrányom, kb. 1 mp-el tudtam volna jobbat menni, de így is viszonylag jó helyről rajtoltam(tehát nem az utolsóról :-)). Az első rajtot elaludtam teljesen, az első kanyarban már fél mp hátrányom volt, de a csetepaték miatt szépen feljöttem a második helyre, amikor sajna jött az új rajt, ahol nagyon sportszerűen megváltoztatták a rajtsorrendet így SZL mögül a 2. helyről rajtolhattam. A rajt itt már jobban sikerült, viszont a második sikán elején Tibike meglökött (nem tudom miért, de engem nem is érdekel, ha én voltam a hibás akkor sorry), aminek a következménye lett egy fejreállás. Az autó szárnyai nem estek le, viszont a hátsóval igen nagy gondjaim voltak az egész versenyen ezek után. Többször is megcsúsztam és falnak vágódtam, ami miatt kb ötször látogattam a boxot, szóval nem volt egy leányálom a verseny. Ráadásul még Janit is kilöktem egy lekörözésnél, amiért itt mégegyszer elnézést kérek. A verseny végére aztán megérkezett mögém, majd aztán elém, Geri is, aki az utolsó kör elején még kiment a boxba, és így meg tudtam előzni, és az ötödik helyen érkeztem a célba, aminek nagyon örülök, csak az a tudat rossz, hogy ennél lehetett volna jobb is. Természetesen mindenkinek gratulálok az eredményéhez, amivel remélem elégedettek vagytok. A következő versenyen remélem ilyen gondok már nem lesznek, mindenki meg tud jelenni, és egy problémamentes futamot kívánok mindenkinek. |
[6-1]
|