Témaindító hozzászólás
A török pályán a teljes futam 58 kör. Ebből kalkuláltam, hogy 29 lesz nekünk most is. (A Challenge-ben is annyi volt.) Nem tudom, hogyan lett itt most az rF-ban 26. Erről csak a kvali után értesültem, így már nem tudtam átállni egy kiállásos taktikára. Csak szombaton tudtam edzeni kvalira. (Vversenyre vasárnap délután teszteltem, és a kellemes beállításoknak köszönhetően nem volt számottevő a gumikopásom 14 kör alatt sem. Tehát elmehetett volna a 2x13 körös menet) Amikor erről értesültem közvetlenül a futam előtt, már késő volt. (Persze az én hibám is, hogy nem próbáltam ki a game-t versenyben 50%-on.) Tudtam, hogy itt már elúszott a futamom, mert sokan egy kiálláson lesznek. (Nem ártana kiírni a futam időpontjához az oldalra a versenykörök számát sem!)
A 5. rajthelyről indultam, aztán az első kiállás után a végére, a 10-re kerültem. Előttem Tibike füstölgött a Hondával, mint a szivatón felejtett Trabant. Később előrébb jöttem 2 helyet, majd Klacsát üldöztem, aki szintén füstölt. Ez a 6-7-8-as kanyarban volt nagyon zavaró, mert nem tudtam az ívet rendesen követni. (Figyelni kellene arra, hogy versenyen nem állítunk kis méretű hűtőt max. teljesítményű motorral, mert annak szmog a vége!! (Én a kvalin is 2-es hűtővel mentem.))
A második kiállásom előtt újra az 5. helyen jártam, de nekem volt még egy tankolásom, így visszaestem a 8-ra. Az utolsó körökben csapattárasam megpördült, így eléje kerültem. A két Meki a 7-8. helyen végzett ezen a nem jól sikerült futamon.
Grat mindenkinek a sportszerű versenyzésért! :)
|
hy
készültem a versenyre mert tetszett a pálya, s éreztem hogy gyors vagyok csak volt 3 tized büntim deh ígyis a 2dik lettem.
a rajtot nagyon jól elkaptam norbit megis előztem az első kanyarba és húztam el a mezőnytől első kerékcsere után 10-secre értem vissza norbi mögé . a 2 dik kiálásnál volt 20-sec előnyöm mikor kijöttem a boxból norbi mögé jöttem vissza 4 seccel s nyomtam neki s 2-re csökkentettem mivel norbi kint maradt még 2-kört majd ami csak kifért a csövön úgy nyomtam a kocsinak az utolsó etapba így mégjobban eltudtam szakadni a mezőnytől. Nagyon örülök hogy nyerni tudtam mert készültem jó felkészülést hockenhiemröööööööööööööööö !% |
Bocs tegnak ezt kihagytam , de elég fontos sztem szal: a futam előt néhány órával szétszedtem a kormányt portalanítani, a fogaskereket valszeg roszul raktam vissza és gyakorlatilag a balra kanyarodásnál csak háromnegyed értéket érzékelt a kormánymasinám, amivel szenvedtem kicsit a sikánok bejáratánál. Nah csak ennyi és bocs mégegyszer |
Sajnos nagyon keveset tudtam gyakorolni a héten, így nem is vártam túl sokat magamtól. Már az időmérőn problémáim akadtak, igazbából nem értem, hogy miért, amikor kijöttem a boxból a szép török táj hirtelen sötétkékre váltott, és megállt az egész játék. Nagy nehezen sikerült kilépnem a játékból, de mikorra sikerült visszalépnem, addigra már a fele időmérő eltelt. Kértem új im.-t, de sajnos a kérésem nem került meghallgatásra. Így tettem néhány kört, ami a 6. helyig volt elegendő. Hatalmas meglepetés volt számomra, hiszen igencsak meg volt tankolva a kocsim. Némi önbizalmat szerezve vágtam neki a futamnak. Bár a későbbiekben előjött a készületlenség, ill. az igen komoly fáradtság, amit nem szeretnék részletezni. A rajton nem sikerült vmi fényesen, be is ragadtam egy picit, és Gyuri megelőzött pedig nem is mellőlem rajtolt. Nem tudom, hogy csinálta, de annak fényébem, hogy telitankkal indult, igencsak szép teljsenítmény. Hál' Istennek sikerült elég hamar visszaelőznöm, de ezután megállt a tudomány. A 2 Mclarent üldöztem, de véletlenségből se tudtam volna közelebb kerülni. Végül is a számításom bejött, én jöttem ki utoljára az első etapban (természetesen kivétel ez alól, akik 1 kiálláson voltak). Bíztam benne, hogy értékes köröket tudok menni, mintahogy az elmúlt futamokon tettem. Sajnos túlságosan gyorsan koptak a gumijaim, így ahelyett gyorsultam volna, inkább csak lassultam, és nem voltam elég "friss" ahhoz, hogy még időben váltsak. Így ahelyett, hogy nyertem volna a plusz körökkel, inkább vesztettem. Az első kiállásom után már csak a 7. helyre értem vissza. Próbáltam nyomni neki, de ekkora már mégjobban elfáradtam. Sorra jöttek ki előlem a többiek, ennek köszönhetően újból lépegettem fölfele. Majd Kimi boxkiállása után mögém ért vissza, és vmi félelmetes tempóba zárkózott föl rám (főleg a pálya első részén volt eszméletlen gyors). Így igen hamar utolért. A francia futamot nem tudtam megismételni, mikor is hosszú körökön keresztül magam mögött tudtam tartani. Gondolom ő is hamar túl akart esni "rajtam". Próbáltam állni a sarat, melynek a vége egy koccanás lett, minek következtében mind a ketten értékes másodperceket veszítettünk, és még a kocsim hátulja be is sárgult. Amit a második etapban sikerült felépítenem, sajnos itt elúszott. De hát ez benne van. Ha nem ragaszkodok annyira a pozíciómhoz, sokkal jobban kijöhettem volna ebből a helyzetből (főleg annak a fényében, hogy nekem még volt 1 kiállásom hátra). Megvolt az utolsó kiállásom is, és Gyuri mögé értem vissza. Próbáltam fölzárkózni, de a sérült autóval nagyon nehéz volt. Végül is sikerült, de már arra nem se időm, se gumim, hogy meg tudjam előzni. Így a nem éppen a legelőkelőbb 6. helyen értem célbe.
Összeségében nézve, sokkal jobbra nem számítottam a futam előtt, de látva a futamot, sokkal jobb helyen is végezhettem volna. Bár a dobogó most nagyon messzi volt. Arra esélyem se lett volna, mert Marci, Norbi és Kimi félelmetes tempóba szágoldozott az élen. Viszont a 4. hely reális meg lehetett volna, ha egy picit összeszedettebb, és pihentebb vagyok. Nagy grat a dobogósoknak, és mindenkinek jó felkészülést Hockenheimre. (Bízom benne, hogy most több időm lesz, mert az egyik kedvenc pályámról van szó) |
A hét elején tudtam csak valamit tesztelni erre a pályára.A 4. helyet szerztem meg az IM-n,jó hely,de őszintén 1,2 hellyel jobbra számítottam.A Qval-t elrontottam,mert korán jöttem ki.
Race!
A rajt nem volt rossz ,mert nem törtem össze és SZL-t a 2-es kanyarban,mert lecsúszott az ívről.Így mentünk sokáig.1 Marci,2 Norbi, én,4 SZL,és Norbi is hibázott ugyanott őt is megfogtam és utána szakadt le rólam.Az 1 kiállás simán ment,csak Gáborral kellett csatázni,mert hiába voltam gyorsabb az autója az egyenesben többet ment mint az enyém szélárnyékban!A célegyenes végén ő is hibázott és elmentem.Nobi is.A 2 kiállás után pont Csabika volt előttem és nagyon gyorsan utólértem,de az ő autója is gyorsabb volt egyenesben.Majd a 4 kanyar előtti jobbosban sokkal lassabb volt mint én és előbb is kezdtem gyorsítani így meglöktem hátulról és megpördültem.Ezzel kb 10 MP-et veszítettem és Norbi mikor visszajött a boxból elém került.Őt is utól értem majd hibázott a hátsó sikánnál ami azt eredményezte,hogy rákellett mennem a kerékvetőre pont ami magas és megdobott.Drifteltem kicsit majd üldözőbe vettem.Azt hittem van még 1 kör de láttam,hogy kiint a szerelőknek és Kockás zászlóü leng.D!Jó verseny volt Grat mindenkinek Marcinak főleg Norbinak is és Gábor is szép eredményt hozott.Jó felkészülést mindenkinek a köv futamra ami asszem Hockenheim.Bye. |
Erre a futamra ma délután volt időm tesztelni, akkor is csak kb 24 kört mentem, tehát nem vártam valami nagy eredményt ettől a futamtól. Az időmérőn a 10 helyen végeztem, csapattársam mögött 3 tizeddel...
A rajt a szokásos akadásos módon kezdődött nekem de nem akadtam bele senkibe sem és a 10. helyen fordultam... Zeroval meccseltem egyet, de mivel kopott volt a gumim eléggé, ezért pár kör után könnyedén megelőzött. A futam utolsó köreiben Klacsával meccseltem, ám itt is a gumi volt a döntő... Gratulálok Mindenkinek, és a csapattársamnak, aki a kevés tesztelés ellenére az 5. helyen tudott célbaérni!! |
Hy!
A pályát nagyon szeretem, de közbe jött egy elhalálozás és így nem tudtam nagyon sokat tesztelni.
Az időmérőt sikeresen megnyertem igaz Marci büntetése is közre játszott. Aztán a rajtnál el is hagyott és talán akor láttam utóljára annyira ment. Folyamatosan jöt rám Kimi, és meg is tudott előzni. Aztán az 1. boxkiállásom után kicsit összementünk Gyuval de eggyikünk sem volt hibás mert én se láttam, és ő se látott engem:D. Az autóm nem is sérült egyébként. Kimi utólérte Gábort, és Gábor ˝feltartotta nekem Kimit˝ és közelebb is lopóckodtam hozzá. A 2. boxkiállásnál volt + 1 köröm és azon múlt minden. Olyan 5 mp-s előnyt szereztem immáron már a 2. helyen. Aztán jött-jöt-jött. Ez marha rosz volt, hisz nem tudsz semmit se tenni ellene ő jön. Nah és oda is ért:D. De az uccsóelőtti körbe szinte összementünk és ő járt roszabbul. De az utolsó körbe megint 0.5 sec volt a különbség.
Összefoglalva nagyon megelégedett vagyok a csapat munkájával. Főleg Gáboréval his 4. hely az tőle szenzációsnak mondható, és természetesen még jobbat megyünk Hockenheimen:D. Grat Marcinak, hát mondom őt megfogni...(nem lehet). Se kimit! Szal grat mindenkinek! |
Az im en 7. lettem.
Majd jöt a rajt ahol uccsó előti voltam, de még azon a körön belül megelőztem Klacsát s'majd pár kör múlva Gyurit is. Aztán teltek a körök és 3 vagy 2. voltam mögöttem Kimi És mögötte Norbi, Kimit tartottam sztem elég jól a körülményekhez képest, de egyszercsak lecsúsztam az első kanyarba, Kmi kicsit meghorzsolt az autóm hátúja és az oldalsó elemek megtörtek, de nem hiszem hogy számitottrá hogy elcsúszok. És sajna a kör után elmentek melletem így 4. helyen jöttem a boxba, 7 re jöttem vissza utána, majd verseny vége előt 6-7 körrel visszajöttem a 4. re amit sikerült behoznom.
Gratulálok marcinak aki már megint nyertGrat Norbinak a második helyhezGrat Kiminek a dobogóhoz,és mindenkinek aki célba ért mert minden induló megtette ezt
Jó felkészülést mindenkinek hockeinheimre, és gratulálok a csapatnak, mert selytésem szeint felügrottunk a dobogóra a konstrüktöri táblán |
Sajnos alig tudtam gyakorolni erre a pályára, mivel nem sok szabadidőm volt a héten és ez meg is látszik az eredményen. A szokásos belassulás ennek ellenére megint megvolt, a verseny azon szakaszában amikor én még kint voltam, mikor a többiek már kijöttek, nemhogy nyertem volna, inkább veszítettem időt. Az első körben Kimi megelőzött, az utolsó sikánnál még visszalegyeztem rá, de láttam időmérőn is hogy sokkal gyorsabb ezért fel is adtam magamban, hogy visszaelőzöm. Ezután megkaptam Zerot nagyon sok körön át, támadott is ahol csak tudott, de ha jól emlékszem nem előzött meg a pányán (nem biztos mert rengetegszer összeakadtam vele), majd kijöttem a boxba tankolni. Ki tudja miért kaptam egy drive trought büntit, pedig a lámpa előtt fékeztem, úgylátszik valami mégse stimmelt. Közben jót meccseltem Klacsával akit sikerült megelőzni. Csabit is láttam a verseny egyes szakaszaiban, de ő túl messze volt. A végén ki kellett jönnöm még a tervezett kiállásomra, és utána Zeroval meccseltem megint, de már nem maradt idő rá, hogy nagyon támadni is tudjam. Mivel a beállításom nagyon kezdetleges volt, ezért sokat csúszkáltam, sokszor kellett megfogni a kocsit, néha nem is sikerült, de azt gondolom, hogy ebből a beállításból amit lehetett azért sikerült kihozni. Nem vagyok nagyon csalódott, mivel nem voltak nagy elvárásaim a versennyel kapcsolatban, a jó kis meccseket nézve meg főleg nem és ez valószínű így is marad a szezon további részében, mert nem lesz időm gyakorolni a vizsgaidőszak kellős közepén meló mellett. Gratulálok főleg Marcinak aki megérdemelten nyert, meg a dobogósoknak is akik mindhárman nagyon gyorsak voltak. +grat a csapattársamnak az ismételten jó és sportszerű meccshez! |
Bevallom amennyire elleneztem ezt az időmérő rendszert, legalább annyira utálom is, semmi izgalom, csak körözget mindenki...
a nyolcadik lettem 115 liter benyával.
a rajtom rosszul sikerült, majd az első köröm is így a 9ik helyen szenvedtem. Reméltem hogy sikerül az 1 kiállásom miatt előrébb jönnöm, de előlem ugy huztatok el mint a vadlibák. Amikor zero kiállása után elém jött, megprobáltam utolérni és megkaparintani azt az egy pontocskát, de amikor láttam hogy szektoronként 2-4 tizeddel gyorsabb inkább ugy döntöttem, hogy felhagyok az üldözésével és megvárom tibikét hogy legalább egy jót meccseljünk.
Gratulálok mindenkinek aki célbaért.. Szerény személyem lehet hogy még idény vége előtt visszavonul. Még nem döntöttem el, de eléggé nagy rá az esély. Természetesen amiben tudok esetleg segítek. Sikeres felkészülést Hockenheimre. |
Az időmérő edzésen valami okból kifolyólag nem kaptam a szerelőktől lágy gumikat, mehettem keményen. A tankom teljesen meg volt töltve, ezért úgy éreztem felesleges gyors kört mennem ilyen körülmények között. Így a mezőny végéről rajtoltam. Megjegyezném, hogy örülök, hogy már nincsenek rajtbalesetek.
A rajtnál rögtön feljöttem a 6. helyre, amit nem sokáig tudtam tartani a magam 115 literével. Visszacsúsztam a 8. helyig. A kiállások lezajlása után az 5. voltam, Csabika nagy nyomást gyakorolt rám, de sikerült behoznom az autót a 4 pontot érő helyen. 2 másodperccel voltam lassabb egy gyors körön, mint az élmezőny, ez talán betudható annak, hogy ők 20-25X annyit gyakoroltak, mint én. Sajnos rossz volt a gépem a héten, ma sikerült este megoldani a problémát. Mindenkinek vannak peches futamai, ennél jobb eredményre nem is számítottam. Ahogy elnéztem a Mclaren csapat sem lesz vidám... Kíváncsian várom, hogy mi lesz a következő verseny, és szeretnék javítani a mai eredményemen. |
[12-1]
|