A kettő és három etapos taktika között gondolkodtam a verseny előtt. A Q2-be bejutottam itt Japánban is. A második fordulóban futott, megtankolt köridőkből láttam, hogy a versenyzőtársak mindegyike 2 vagy több kiálláson lesz. Így én is a 2 kiállást választottam. Igaz, a boxutca elég hosszú itt a Fujin, de 20 körön túl (1 kiállással) a gumik már jelentősen koptak - a tesztek alatt.
A 9. helyről rajtolhattam, majd a 7-ediken autózgattam jó darabig. A kiesések miatt úgy tűnt, hogy ez a 2 pontot érő hely fogható lesz, és esetleg még egy pont is jöhet hozzá. Az előttem járó Clint egy kiálláson volt, így elém került a tankolás után. A 8. helyen a könnyebb autóval, jobb gumikkal be tudtam volna hozni ezt a hátrányt, ha a második kiállásomnál nem hibázok a boxlimiterrel. (Valószínűleg gyengén nyomtam meg a gombot a kormányon, így nem kapcsolt be.) Stop&Go-t kaptam ezért. Így már elszállt az esélyem a 7. helyre, mivel jelentős lemaradásom lett. Csak körözgettem „feleslegesen”, hátha hibázik vagy kieseik előlem valaki. Nem így lett. Az egy pontot érő 8. hely most csalódás volt a számomra, ezért a futam leintése előtt 2 körrel kiálltam a versenyből. Jó döntés volt, mert így megszerezhette Fix sporttárs is az első pontját ebben az évadban, amihez gratulálok, -lunk!
Már csak 2 verseny van hátra, aztán felhagyok egy időre a rendszeres versenyzéssel itt a ligában. Amennyiben igényt tartanak rá, - a következő évadban - tartalékpilótaként az egyik csapatot segítem (vagy hátráltatom) majd. ;)
Grat a győzteseknek!
Gyerünk Shanghai! Kedvelem ezt a pályát. Jó versenyek, szép eredmények fűznek hozzá – még a fénykoromból. ;)
*** Fly McLaren! ***
:::: Go Kimi Go! :::: Greenpeace :::: Free Tibet! :::: Free Black Angel! :::: Free Willie! :::: Hajrá Gyurcsány! :::: Le a Fidesszel! :::: Go West! :::: Jackass rulez :::: Éljen május 2. is! :::: Hordót a bornak! :::: Legalize light drugs! :::: Death to America! :::: Viva Cuba! :::: No ma’am :::: White Power :::: M-Power :::: OverPower ::::
M powerhez hasonlóan én csak péteken és szonbaton tudtam megtenni kb. 60-60 kört, de az idők jók voltak.
Q1: nem volt semmi különös 2. hely.
Q2: húúú 10:_5 volt a ecordom, nem tudom hogy mentem olyan szar kört ott:S.
Verseny: Picit belementem M powerbe, sérült sajna a bal felfüggesztésem. Meg tudtam volna előzni a kigyorsításkor, de inkább hagytam, hogy mennyen, e közben pedig majdnem engem előzött meg Kimi.:)Utána megyünk megyünk, kicsit hozzáérek Powerhez, már pördült is a kocsim, hát mondhatom fasza. Sérült auóva kllett felküzdenem Tibikét, meg is előztem, majd jött Klacsa. HÁt nagyon fasza volt, még a oxba is egyszerre jöttünk be, de nem cináltattam meg a kocsimat nehogy időt vesszek. Szerencsére Clint jókor volt nekem jó helyen,betartott egy kicsit Klacsának én meg szerencsére vhogy letudtam győzni kettejüket. Utána nem tudtam egyszerűen közeledni. Elég rossz időket mentem, nem tudom mért, talán a sérülés, mert amikor a 2. boxkiálásnál megcsináltattam a kocsit, enyém eltt a leggyorsabb kör, és 7 tiezdeket hoztam Vozin. Közbe kimit a boxba megelőztem. És 12 MP ről4.5 re csökkent, de ez nem volt elég.
Lehetett volna jobb is, de nem búslakodok. SOk sikert midnekinek a kövire. Gratz minenkinek!
Nagyon nem szeretem Fuji –t, szóval nem vártam sokat a futamtól. 1,5 napot tudtam készülni, volt jó hotlaps –os kocsim, versenyre lehet nem volt az igazi, de nem volt rossz.
Q1 –en jó időt mentem, majdnem végig forgalomban mentem, majd ha tiszta volt a pálya rontottam. Utcsó körömmel sikerült egy jobb idő, bár az a kör se volt tökéletes.
Q2 –ben mentem egy nagyon rossz kört… Nem is értem, mikor gyakoroltam nehéz autóval 10:6 is sikerült, de a 10:7 az mindig. Most sokkal maradtam el, éppen meglett a pole.
Jó lett volna hátulról indulni, de nem gond…:(
Rajt jól sikerült, a féktáv is ok volt. Norbi kicsit elfékezte magát, eltalált hátulról. Jobb hátsó felfüggesztés és szárny sérült. Húzott az autó, és kicsit instabil volt, gondoltam ezzel vége is.
Aztán Norbi pörgött, de Kimi –t és Vozi –t is alig tudtam lerázni, nagyon belassultam a sérülés miatt. Nem is volt időm javítani a boxban, nem voltam benne biztos, hogy időben befejezik a melót. Így sérült autóval végigszenvedtem a futamot.
Köv. futamon megszerezhetjük a konstruktőri VB –t is Klacsa mostani jó eredményének, és jó formájának köszönhetően. :) Grat neki, és Grat Clint –nek és Fix –nek is. Meg persze minden célbaérőnek.
Hétfö-Kedd az szörnyen indult mert nagyon mérges voltam nem találtam a beálítást és nem is éreztem a pályát nem is törödtem vele inkább v3.1eztem és öszvisz csak 300kört mentem ami nekem nem sok...
Q1:Hát mit is mondja 1normális kört nem tudtam menni és mindig valaki feltartott vagy én szurtam el a kört de tudtam hogy simán be kell jussak ami így is lett...
Q2:Elég rosszul indult mert véletlen 5méterrel hamarabb fékeztem ezzel vagy 2tizedet rontottam de tudtam csak maxon kell menjek és be kell jussak az elsö 5be de cask pár századdal de a 4lette.
Verseny:A rajt nem volt rosz de kimi simán lerajtot minket és az elsö kanyar sima lett volna ha nem jönn petee probaltam nem neki menni elhuzni a kormanyt de koccantunk es majdnem kiforgott nem tom meikünk volt a hibás de ha én akkor bocs de utána egy reflex fékezésem volt nehogy nekimenjek klacsának aki ráment a füre és megelöztem utána folyamatosan mentem ahogy bírtam sokszor épp hogy kimi mögött voltam de annyival lassab voltam az egyenesbehogy semmi esélyem se volt.Max a boxba bíztam ami nagyon jol sikerült és megvertem 3sel de folyamatosan a lekörözések voltam és vesztettem velük sokat így 1-2sközött váltakozott és a 2kiálásnál nem tom micsinált de vertem rá 7st aminek örültem így más csak Norbi volt közelebb 5sre de simán tudtam szerencsére tartani és behoztam a 2helyre a Williams F1 teamot.
Sajnos vikot ledobta az rF ami nem jo:S
Ferike tudod ugyse hagyom hogy ne F1ez mert szereted azt tom:D
GRAT M végre szemvedett az autóvalXD Norbinak is a forgás után..Grat Klacsa de még találkozunk:D és tibike is aki ösz visz 50kört ment + 49:D
Egész jól ment a pálya, és nagyon szoros volt a mezőny, jó kis meccsekre számítottam ezen a futamon.
Q1: Egész jól sikerült. Tudtam volna jobbat is, de sajna nagyon magas volt a pingem így mást nem akartam zavarni, szóval inkább csak 1-2x kijöttem nehéz autós kört megtenni.
Q2: Amire nem is számítottam, harmadik helyre sikerült magam kvalifikálni. Borzasztóan örültem. És reméltem, hogy hasonló jó eredményt érhetek majd el a futamon.
Futam: Sajnos nem jött össze. A rajtom jó volt, befértem Norbi mellé, de megelőzni már nem tudtam az egyenesben, és beszorított M-power mögé, és mivel nem akartam nekimenni, ezért nagyon korán fékeztem. Kimi pedig Norbi jobbjáról simán elment. Kicsit később Vozi is simán megelőzött, mert a padlógázas jobbosban füvet csíptem. Utána egy ideig dög unalom volt. Sajnáltam, mert az előzetes idők alapján szoros befutónak kellett volna lennie. Majd megérkezett mögém Norbi. Eszméletlen jót meccseltünk, sajnálom hogy nem adott a simsporttv. 5-6 körön keresztül meccseltünk (ha nem több). Majd a boxba is együtt jöttünk ki. Kijönni is sikerült ugyanebben a sorrendben, de sajnos megérkezett Clint is. Elé érkeztem meg, de elfékeztem az első kanyart boxból kijövet, és ezzel el is ment mellettem. Szerintem az év meccse volt…. Legalábbis számomra :D Ennek köszönhetően Norbi elment mellettem, majd Clint mellett is. Én pedig beragadtam 1-2 kör erejéig Clint mögé. Sajnos ezzel nagyon elhúzott Norbi akit nem is volt esélyem megelőzni. Ezután dögunalom volt. Tibike mögé megérkeztem még egyszer a második boxkiállásom után, de egész gyorsan tuljutottam rajta. Beértem a célba ötödik helyen, aminek örülök. De ha nem bénázom el az elején akkor jobb is lehetett volna talán.
Ezzel az eredménnyel már szinte be is biztosítottuk a konstruktőri vb-t. És egyéniben is felzárkóztam a két McLaren mögé.
Legelső gratulációmat FIX-nek ajánlom. Gratulálok az 1 ponthoz.
Grat Vozinak is, aki ellépett tőlem 3 ponttal, de ez még nem lefutott meccs ;)
IM:Az első etap sima volt és vártam a Q2-t..Nem volt jó a köröm és így az 5. helyet nyertem meg.Sajnos hagytam benne 4 tizedet.
Race:A rajt nagyon jól sikerült,mert Vozit lehagyva Klacsa mögé álltam és őt is sikerült kifékezni aztán láttam,hogy M és Norbi összeérnek.Megérkeztem Norbi mellé is és próbáltam elmenni mellette,de jobb volt a kocsija és ő jobb íven volt.Mentem utánuk majd a célegyenesre ráfordíító kanyarban megpördült Norbi én meg WRAAAMM! el mellette.Power után hajtottam és pár kör után elkopott a gumim nagyon csúszott és egyre rosszabb volt.Vozi jött utánam és előbb ment ki a boxba.mikor visszajöttem én is megelőzött köszönhetően a jó gumiaimnak mivel én is gyorsabb kört mentem megtankolva friss gumival,mint üresen.Így mentünk Vozi előttem kb 1.2 mp-el,Norbi mögöttem 9 mp-el.A 2. kiállásom előtt nem figyeltem eléggé és amatőr hibát vétettem megcsúsztam a füvön az egyik jobbosban és elvesztettem vagy 10-12 mp-et.Visszajöttem a boxból és Norbi is megelőzött, :( Mögötte mentem 4.5 mp-el és így is futottunk be.Eldobtam a sima 3. helyet és még izgalmas is lehetett volna a vége Vozival.Grat mindenkinek főleg Vozinak nagyon jól és pontosan ment.Aki kilépett és kiesett sajnálom őket,de sajnos előfordul.
sziasztok!
im:tizenvalahány ezreddel lemaradtam a 2.etapról,de nem bosszankodtam,mert megfutottam azt az időt,
amit sikerült elérnem a héten.
verseny:mivel ugy döntöttem megpróbálom az 1 kiállást,ezért alig találkoztam valakivel a pályán.Norbit és Klacsát
bosszantottam egy ideig,aztán Tibike előzött meg az utolsó elötti körben,2kör alatt 7secet ledolgozva.hát igen,
eléggé elkpotak addigra a gumik,az utolsó pár kör szenvedés volt,nem sikerült ugy sporolni vele,mint az elsö etapban.
Tibike jól ki is használta ezt és jó vezetéssel elhuzott mellettem.grat.
grat a BAJNOK-nak az ujabb gyözelemhez,és a többieknek is grat.
Kinát nem ismerem,igy kétséges az indulásom is.
hy.
Majdnem sikerült lekopiroznom az ausztriai nagyszerű szereplésem.
A q1ben sikerült 1 viszonylag épkézláb kört futnom. Gyakorlatilag ez minden pozitiv élményem. A q2ben majdnem eldobtam a kocsit-->atomszar kör--> 6. hely
Verseny: 1 kanyar után 1ik williams majdenm keresztbe forditott-.- neki thx aztán meg beakadtam és belecsattantam az egyik ferrariba. neki bocs:(
leszakadt a szárnyam és kinyomtam...
Remélem eljön újra az én idöm és 1 körnél többet is teljesiteni tudok 1 fucking forma1es versenyen.
Itt már végre közelebb voltam a többiekhez és izgalmas verseynnek néztünk elébe.
Sajnos mikor beléptem a szeróra szagatni kezdtem, próbáltam orvosolni egy gyors driver ujra rakással de nem lett jó.
Az imen sem tudtam így rendesen emnni az agyam folyton azon járt h valyon mikor akadok be :s így aztán a versenyen sem számítottam semmi jóra. Rajtnál kifordultam, az egész mezőny elment, majd a pálya belső részében az egyenesnél megaakdtam, és kénytelen voltam a tiltott részen átmenni, kaptam egy stop end got, mentem volna letölteni fékeztem és érthetetlen okokból keresztbe álltam, és feladtam a futamot :(
Rohadt idegesítő ez az érzés, ha nincs ez a kurva akadás akkor célba is érek lehet, de hát ez van, sajnos ha nem sikerül megcsinálnom akkor még az idén kénytelen vagyok befejezni a pályafutásom amíg nem lesz új gépem, az pedig a fene tudja mikor lesz gazdasági válság közepén...