Q1: 3.-ként jutottam tovább az időmérő következő etapjába, bizakodva :D
Q2: egy nagy hibámnak köszönhetően csak a 9. helyről vártam a rajtot...
Verseny: Az első rajtot mondhatni jól kaptam el, ennek köszönhetően kimaradtam az ütközésekből, és már a 4. voltam mikor ujra rajtot kértek... majdnem sírtam.
Ennek köszönhetően a következő rajt is jól sikerült már nem volt baleset sem, és viszonylag jó tempót mentem, bár az elején kicsúsztam és utána az utolsó helyek környékére értem vissza. 3 kiállással innen csoda kellett volna egy jó versenyhez, de nem jött igaz jókat meccseltem Clinttel és Ferikével. Sajnos az első boxkiállásom után utolért a végzet, mikor a célegyenes előtti sikánnál túl szélesen kanyarodtam és falnak vágtam a Ferrarit.. :(
Egy kört nem tudtam megtenni három kerékkel, így kénytelen voltam feladni a futamot.
Q1.2:Egyész jó lett az IM.,de hibáztam és elég lassú voltam a Q2-ben ezért a 3. helyet kaparintottam meg.A rajtom jó volt és visszanézve Ago elé rántottam a gépemet,de az volt a jó ív.Ezzel Klacsát sikerült megelőtnöm rögtön és Petee után loholtam.Így mentünk Petee,Kimi,Klacsa,Ago akit láttam.Aztán kiálltam és 1 körrel később Petee is elrontott valamit a körében én ezt pont kihasználtam és elmentem mellette ahogy visszajött a pályára a boxból.Autóztunk 1 darabig elég jó volt nem unatkoztam mikor Viktor és Hammert értük utól.Elég nehezen engedtek el minket és Hammer valahogy nem látott,hogy jövök aztán bekellett szúrnom a célegyenes végén neki amikor elmentem.Aztán a visszafordítónál kifaroltam pedig nem mentem ott ki soha,lehet már csúszni kezdtek a gumiaim.Ez azt eredményezte,hogy Petee és Klacsa is elmentek aztán Klacsa lelassított és Petee után mentem.Mentünk így jó pár kört és számoltam a benzin mennyiségemet meddíg elég mikor kimentem a homokba pont rossz helyen és eltartott 1 ideig amíg visszaevickéltem.Így 11 mp-re kerültem Peteetől.Nagyon ráléptem a gázra és sikerült 5-6 mp-re leszoítani az időt remélve ő is hibázik,de nem tette és megérdemelten megnyerte a Francia nagydíjat.Viktor jól ment és ezzel vezetünk a bajnokságban.Grat mindenkinek.
Számomra hatalmas csalódás volt az egész futam. Nem is tudom hol kezdjem. Már a hét elején komoly tesztelésbe kezdett a csapat, melynek meg is lett az eredménye. Az élmezőnyhöz képest 1 mp-s hátrányba voltam, amit a hét közepére pár tizedre le is dolgoztam. Bár a hétvégi teszteket beárnyékolta egy kisebb betegség, de végül vasárnapig sikerült nagyjából összeszednem magam.
IM: Egyszerűen érthetetlen, hogy mi történt velem. Az tény, hogy volt egy kisebb fejfájásom, de az időmérő előtti teszten is kényelmesen mentem 11 végi időt. A fotelba nyugodtan hátradőltem, mondom most kényelmesen benn leszek a 10-be. Errefel életem egyik leglassabb körét sikerült megfutnom, ami több, mint 2,5 mp-vel volt lassabb az eddigi egjobbamnál. Így mindössze a 13. helyet sikerült megszereznem. Azt mindig is tudtam magamról, hogy nagyon rosszul megyek 1 körön, de azért ez már túlzás.
Futam: Még a rossz időmérő után is bíztam magamban, hiszen tudtam (legalábbis ekkor még bíztam benne), hogy jó a versenytaktikám. Korábban 13.0-is időket kényelmesen jöttem megtankolva. Az első rajtom szenzációs volt. 5-6 kanyar alatt 8 helyet jöttem előre, és az 5. helyen álltam. De sajnos jött az üzenet, miszerint új rajt. Azt már tudtam, hogy a 2. rajt nem fog így sikerülni. Hát nem is sikerült. Maradtam 13. Egy darabig Papival és Hammerrel voltam egy kis test elleni csatába. Valahol sikerült a felfüggesztesémet is egy picit besárgítani. Majd miután mind Papi, mind pedig a Teamtársam is kiesett nem nagyon volt kivel csatázni. Csak arra kellett figyelnem, hogy jól engedjem el az élmezőnyt.
Örülnöm kéne, hiszen ebben a szezonban ez volt az első pontszerzésem, ráadásul egy 5. hely, ami nagyon kellett mind nekem, mind pedig a csapatnak. Viszont ha nincs a sok kieső és hiányzó a pontszerzés közelébe se lehettem volna. Még mindig tanácstalanul ülök a teljesítményem miatt. Hogy lehet 20 perc alatt több mint 2 mp-t lassulni? És valamit ki kellene találni Hammerrel is, mert nem állapot hogy az a ...... szerver minden kerékcserénél lelöki. Sajnos megint biztos pontoktól esett el. Annyi örömöm volt a tegnapi napon, hogy mind Inter, mind pedig a Team fantasztikusan mentek. Szóval nagy grat nekik, meg természetesen a dobogósoknak és minden célbaérőnek.
Sziasztok!
Q2:épp beestem szülinapi buliból,épp10.ként jutottam tovább bő 1seccel rosszabb idővel,mint amit tudok ezen a pályán.
Q1:kisebb hibák,de nem túl rossz idő,igy 5.hely.
RACE:1.rajtnál az elsö kanyarban valaki kiütötte az elöttem lévőt,a következő ivem meg engem.Homok-falcsókolás-szárnytörés-futóműhiba-kezelhetetlen kocsi-homokbaragadás...
Új rajtnál ok minden.végig haladtam a 5-6-7.helyek valamelyikén,attól függően én hibáztam vagy az elöttem levők.Az első kiállást elszúrtam ,mert túlhaladtam a szerelőkön,igy +7sec volt a tankolás,mire észbekaptam,hogy nem dolgoznak a fiuk.Végül a 4.helyet ugy örököltem meg,hogy Ágoston is elbúcsuzott a futamtól netprobléma miatt.
Sajnálom Papit,akinek a mai futamon se sikerült célba érnie.Gyerünk Papi kellenek a pontok,a köv race tuti jobb lesz!!!
Grat a Petee a győzelemhez,és a célbaérőknek is grat.
IM: A mérnököknek (és persze Csabikának) köszönhetően volt egy nagyon rám fektetett setup. Jól is ment egész héten a gyakorlás. Sajnos s hétvégén nem nagyon tudtam edezeni. Ez meg is látszódott az időmérőn. Kereken 1 sec-el mentem gyengébbet.
FUTAM: Az első rajt utáni balesetből jól jöttem ki, de újra kezdtük. A második már nem volt annyira nyerő. Papi úgy ment el mellettem mintha álltam volna. Itt is volt egy kicsi koc-koc, de sikerűlt eljönnünk. Csabikát elengedtem mert tudtam, hogy gyorsabb lesz mint én. De aztán valami gondja lehetett mert visszaelőztem. Majd sikerült Intert is megelőznöm akit kicsit meglöktem az utolsó sikánnál. Ezer bocs barátom, nem szándékos volt. A céleygenesben azonban hibázott így elmentem mellette. Jött Vik aki 5 sec-re volt előttem. Körözgettünk de nem tudtam sokkal közelebb menni. Bement tankolni és addig sikerült mennem két gyors kört, így a tankolásom után elébe jöttem vissza. Aztán elkezdődött eddigi rövid pályafutásom legszarabb szériája. Azon az átkozott skálán olyan szinten összeolvadtak a számok, hogy összekevertem a két mercit és azt hittem Viko jön mögöttem. Bocsánat amiért feltartottam aput:))))))))))
Aztán megfogadtam magamnak, hogyha jönnek a lekörözők elengedem őket még akkor is ha Viko lehagy. Erre kb a következő féktávnál gondoltam elengedem Klacsát de úgy éreztem nem fog be majd csak a következő sikánnál. Elb..sztam. Úgy belém rongyolt hogy még a székem is belerázkódott:(((: Nagyon sajnálom fiúk nem akartam elrontani a futamotokat nem akarattal csináltam.
Ennyi volt. Most szégyellem magam a legjobban mióta a ligában vagyok. Nem emlékszem ilyenre, hogy ennyire béna lettem volna.
Q1: Azt gondoltam hogy az időm jó lessz mert feküdt ez a pálya nekem. Azt gondolni sem mertem volna hogy ilyen közel leszek a Q2-höz! Végül nem sikerült de nem sokon múlt! Jó kör volt! Elégedett vagyok. RACE: Az első rajtnál nem tudom mi történt de szinte megálltak előttem vagy 5-en. Nem tudtam akkorát fékezni és belementem Papiba. Sorry Papi. A második rajtnál már ovatossabb voltam és lemaradtam. Gondoltam nem egy kör alatt kell helyezést szerezni. Az élső boxkiállásra teljessen elfogyott a gumim.Mivel nem néztem meg a boxbejáratot rá is fáztam a beérkezésnél. Leamortizáltam az első szárnyat. De a fiúk nagyon gyorsan és precízen dolgoztak. Thx Team! Utánna már minden rendben ment és a 8. helyen sikerült beérnem! Ha egy kicsit gorsabb vagyok meg lehetett volna a 7. is! De a leintés pillanatába körhátrányba voltam Bagiminátor-hoz képest így hiába. Köszönöm a csapatnak és csapatvezetésnek! Go HONDA F1 TEAM!
Q2: célegyenes előtti sikánt elrontottam, így meg sem kezdtem a mért köröm..
Race: Hát az első rajtnál sikerült úgy eljönnöm, h előrébb is kerültem, és kocsi is épp maradt, de jött az új rajt.... Ez már nem volt ilyen jó. Valakivel viaskodtam, és egy kis koccanástól, de téll picitől első felfüggesztés tropára ment, és arra kényszerültem, h ellenkormányozzak, ugyanis brutálisasn húzott jobbra a szerkezet. Kijöttem boxba h szervízeljék és köv körben megpörögtem, itt már körhátrányom volt, és a hülye idegrendszerem miatt feladtam.
Elhatároztam, h ha a hátralévő futamok felén legalább nem szerzek 2pontnál többet futamonként akk elköszönök. Ennek oka lehet: sikertelen rajtok (minden rajtot követően sérülök, és nem csak egyéni hibából!) és jöetek ki első körbenn boxba, ahol is szerelés miatt szinte körhátrányba kerülök >>> iszonyatosan ideges leszek >>>>..........., stb...
Köv futam Spa, ahol tuti megint lesz vmi gubancom...
Hát ide kb 15 kört készültem tavalyi setup se vót, úgyhogy maardt az utolsó rajtkocka.
Rajt: údonság volt, még soha nem rajtoltam az utsó pozícióból mióta "nagy " liga lettünk, talán intercoolet meg még valakiket lerajtoltam. Aztán Bagin haladt előttem és mikor már pont beértem, de kb egy miliméter se vót a két autú között pont akkor váltott irányt így el kelelt vegyem egy kicsit. Majd nekicsapódtam falnak valahol a sok homok közepette és feladtam ezt a futamot is.
Hát őszintén szólva semmi kedvem nincs már ehhez a szezonhoz, ez látszani is fog :D
Nem szeretem ezt a pályát, így nem is gyakoroltam rá sokat.. Tavalyról megvolt a setupom így azt nem kellett gyártani, csak kicsit utána állítottam, hogy stabilabb legyen a gép.
Im1: nem ment... sokat kellett köröznöm hogy biztosnak érezzem a bennmaradásom.
Im2: hibáztam, de mivel mások is így a második helyről várhattam a rajtot.
Futam: A rajtot jól kaptam el, itt nem veszitettem pozíciót, de aztán a köv 15 mp-ben Agoston és Kimi is elment mellettem. Majd Agoston rontott és elmentem mellette. Innentől szinte végig a harmadik helyen autóztam, de nagyon izgalmas volt, mert 2-3 mp-en belül voltunk szinte végig egymáshoz. Nagyon élvezetes volt, hogy egy másodpercre sem szabadott visszavenni a tempóból.
Aztán jöttek a kiállások, és minden maradt a régiben, de előttem Kimi megelőzte Petee-t. Sajnos nem sokkal később jöttek a körözések. Viktor is érdekesen engedett el. Hammer pedig szerintem nem vett észre, és azt hitte hogy Viktor vagyok. Ezért nem engedett el az egyenesben. Mivel sokkal előrébb volt ezért mentem utána, hogy mmutassák fel neki a kék zászlót, de sajnos túl korán fékezett és már nem tudtam kikerülni. Első szárnyamnak lőttek. a köv sikánnál vettem észre hogy Kimi is rontott. Bementem a boxba és tankoltam 24 körre elegendő benzint. Legalábbis az LCD szerint 24 körre eleget. Valóságban 30-ra. Így aztán a nehéz autóval és lágy gumikkal, sérült első két felfüggesztéssel esélyem sem volt beérni Kimit.
Harmadiknak beértem, ami miatt boldog vagyok. Nem számítottam ilyen jó eredményre.
Remélem belgán is jól fogok menni. Szeretem a pályát, de eddig mindig elrontottam. szerintem most se lesz másképp :)
Im: A q1 nagyon szoros volt. nem volt 50 ezdred az elsö 3 között. 3. lettem. A q2ben sokan hibáztak igy megszereztem praxisom elsö poleját:)
Verseny: A rajt sima volt. Kimi nagyon sok körön keresztül másodpercen belül követett. Az elsö kiállás után megelözött. Söt, hibáztam és a homokba hajtottam az agurival. Klacsa is elment mellettem. Próbáltam felzárkózni rájuk. Klacsa nagyon ragaszkodott a poziciójához és nem tudtam megelözni. Tök meglepö volt hogy az egyik lekörözésnél láttam hogy Klacsa elhagyta a szárnyát talán, és láttam Kimi Mclarenjét is menetiránynak szemben állni. Onnantól kezdve csak figyelnem kellett hogy egyben beevezzek a kocsival. Sajnálatos módon Ago versenye nem pont úgy alakult ahogy terveztük:(
Mivel 3 kiállást terveztem, nagyon kellet volna a pole, de elbasztam. (innen már elkönyveltem a "vereséget")
Verseny: nem tudtam mi az oka, hogy olyan lassú vok, illetve fura volt a kocsi -sérülésre gyanakodtam- de miután sikeresen előjött az egész napos netpróbléma és kidobott, megnéztem és nini rossz setupot töltöttem be:S Nagyjából ennyi.