Q1:Szar volt 4. lettem ha jol tudom utálom ezt a pályát:D
Q2: 3. lettem szar volt :D
Race:A rajtnál beragadtam nem láttam a lámpákat és megszívtam. Szépen vissza is estem.Haladtam felfelé Agoston mögött találtam magam majd hibázott megelöztem aztán elég jót vívtunk. Nah de mind1 semmi esélyem nem volt ezzel a rossz beállítással 3. lettem végül, de remélem hamarosan visszatérünk.
Q1:nem törekedtem gyors kört menni, már q1-re is kemény gumikkal jöttem ki...
Q2: nem éppen tiszta körrel, kb. 5 tized benne maradt te meglett az első hely /később kiderült hogy kár/
Verseny:
a rajtom jól sikerült, nem pörögtem, csúszkáltam, most a rajtoltató lámpából nem láttam semmit, igy a tükröt nézve indultam.
Tudtam h balagee 1 kiálláson van, ezért igyekeztem utána, mert a rajt miatt visszaestem az 5-6 helyre. Ferikével vívtam jót, végül sikerült megelőznöm a tavalyi vb győztes duót, haladtam Balagee után, akit szintén sikerült megelőznöm, de nem tatottam túl szabályosnak ezért visszaengedtem magam elé. Megint üldöztem, majd jött az első hiba... Utolsó kanyarba megpörögtem és 10-15 msp-ét töltöttem a kavicsok között. Ismét kezdhettem a felzárkózást megint az 5-6 helyről, mikor a 3. helyen haladtam ismét ugyan ott ugyanúgy megint kicsúsztam + 15 msp. A győzelemnek lőttek, mikor visszavettem a 2. helyem már nem nyomtam neki, jobb a 8 mint kevesebb.
Összeségében nem mondom h nyertem volna, de legalább olyan szoros befutó lett volna mint Malayziában. Grat Balagee, grat CLINT.
Ui: asszem a Ferrari csapat átvette a konstruktőri és egyéni vb első helyet a ponttáblázaton :D:D:D -lesz ez még igy se:S:D:D:D
Q1:Nem igazán éreztem ezt a pályát! Így engem ért a legnagyobb meglepetés mikor a kijelzőn azt láttuk a csapatnál hogy az 5. helyen sikerült bejutnom! Nem a legjobb időm volt de ezzel szerintem nem csak én vagyok így! Q2:100L nem sokat vártam magamtól! Egész jő kört sikerült mennem bár hibáztam a körön 2x is! Amit viszont nem bánok! Mert nem túl jó elöl végezni amúgy sem, hiszen az ember szart sem lát a rajtlámpából! Race:A rajt nem volt rossz! Bár ekkora súlyal esélyt se láttam rá hogy előrébb verekedjem magam! De ahoz képest elégedett voltam vele! Gondoltam hogy veszélyes lessz az első kanyar, így jobbnak láttam kimaradni a helyezkedésből! A cél csak az volt hogy közel tudjak maradni a többiekhez! Tudtam hogy Tome előttem szintén egy kiálláson van ezért nem erőltettem a dolgot! Bár egyszer közelebb kerűltem egyszer ő húzott le! A taktika jó volt, bár nem tudtam olyan köröket menni mint szerettem volna! A végén 5-6 kört megpróbáltam megnyomni mert Clint csak 13mp-re volt előttem. De a kopott gumikkal hibáztam és úgy gondoltam jobb a biztos 6. hely mint a kockázatos 5! Így becsorogtam a 6. helyen! Remélem Bahreinre a Brawn magára talál végre és kapun valami új és nyerő csomagot hisz a csapattársam is elégedetlen a kocsival! De nem adjuk fel és küzdünk! Szép volt team és mindenki aki befejezte a futamot!Go Bumeráng F1 , Go Brawn!
Race:Sajnos engem is utolért a balszerencse:( és a Rajt után az 1 ső kanyarban Norbee egyből megpuszilta a seggem,ennek következtében a kocsi visselkedése és kormányzása érthetetlen volt kötökön át,nem tuttam mit tenni mentem ahogy tuttam,ennek ellenére nagyon jó tempót mentem a 4helyen autóztam,sajnos rámentem 1 rázóra és viszzaestem a 8 helyre,de öszzeszedtem magam és sorba léptem előre mikor már ujra beértem Tomit a 4 helyen ujra hibáztam a kocsi értehetetlen visselkedése miatt sajnos ismét kiserült rámennem 1 rázóköre és innentől már megpecsételődött minden,végül mikor kimentem volna a tankolásra,ugydöntöttem kiállok!Másrészt Gratulálok a csapattársamnak óriásit ment,és jó volt a taktikája is,Bahreinbe viszont 2 ős sikert szeretnénk!---Go Toyota Go---
Sajnos elég kevés lehetőségem jutott készülni erre a pályára,továbbá a gépemmel is kicsit meggyűlt a bajom,de időre minden elkészült,igy el tudtam indulni.
Q1:csak tankoltan teszteltem,igy tudtam,hogy nem fogok bejutni ,mivel elég szoros volt az első 10.azonban 2pilota büntetése miatt nyugodtan abszolváltam az első etapot.
Q2:Ago küldött egy setupot,és ugy döntöttem kipróbálom.azonban sajnos nekem több idő kell megszokni,kiismerni ,igy 1:40et mentem az övével 1,37 helyett.akkor kenődtem el mégjobban,mikor nem tudtam setupot cserélni...ugy gondoltam,ha kilépek és visszalépek,akkor az eredményeim törlődnek és betölthetek másikat.hát már ezt is tudom,hogy nem igy van:)szal 10.ként indulhattam a versenyen:(
Race:rajtom jól sikerült az első kanyar után már az 5.helyen voltam:) az örömöm nem tartott sokáig,mivel Super a következő kanyarban eltalálta a hátsó kerekem és kipörögtem.Ismételten mondom,ilyenkor be kell várni!!!nem értem miért kell ezt minden futam után leirnom!!!!ráadásul 2en már voltunk a kanyarban,mivel Ferikével csatáztunk,tehát nem ártana ilyenkor korábban fékezni!!!!!!!!szal visszaestem a 10.helyre... még ebben a körben Norbee mellette mentem el(biztos kapott valakitől),majd a üldözőbe vettem a Tome-Inter-Opti vonatot.3.kör végén Inter hibázott,igy 8.hely.5kör Opti,6.kör Tome került előzésre,igy már az 5.helyen voltam.a 2.helyről jöttem ki a boxba,1kiállásos taktikám miatt.egyszer eldobtam a célegyenesre ráforditón,itt buktam sokat,de nem kellett boxba jönnöm,ez még az első kiállás előtt volt,ha jól emlékszem.a box után az 5.helyig jöttem fel,azonban előttem Imrét nem birtam megelőzni,egyrészt mert jól ment,másrészt mindig akkor hibáztam,mikor lőtávolba értem.10-15 kört elvoltunk egymással a vége előtt.grat:)szal a végén az 5.helyen értem célba,ami lehetett volna sokkal jobb is,de ennek is örülni kell.
Grat Balagee-nak a szép debütáláshoz a ligánkban,továbbá Agonak,aki megint jól ment.Továbbá köszi Agonak a setupot,menet közben sikerült igazodnom hozzá és elég stabil volt.
Q1: 9. helyet sikerült megszereznem, nem voltam elégedett az időmmel.
Q2: Ott is talán 8. vagy 9. lettem.
Verseny: Rat jól sikerült, sajnos norbee-t kicsit megusziltam hátulról, de a felfüggesztésnek nem lett nagyobb baja. A verseny első felében Optimus, Clint, és Inter is üldözött, Opti sajnos kiforgott, Inter nem tudott lehagyni (a verseny első felében), de Clintnek viszont sikerült a 6. kör első kanyarjában. 29. kör 2. szektorában odavágtam a falhoz a Williams-et, sajnos ugrott is a 6. helyem. Volt még egy olyan problémám, hogy habár kemény keverékkel mentem az időmérőn is és a versenyt is azzal kezdtem meg, a boxkiállásnál nem tudtam feltenni a keményet ismét. Sajnos a lágy pedig 8-9 kört bírt maximum. Mint említettem odavágam a kocsit, ugyhogy egyből fel is tettem az utolsó 10körre a még egy szett lágyat, az nagynehezen kibírta. Ha nem hibázok akkor megvan a 6. hely, sajnálom hogy így alakult.
Sok sikert mindenkinek a sivatagi Bahreinben. Hajrá Williams!!!
Először is örülök, hogy itt lehetek! A futam nagyon jól sikerült, sajnáltam, hogy csak 10vhányan vettünk részt, de nagyon örültem annak, hogy egy kiállásos takitkával a 2.helyre tudtam magam kvalifikálni, ugyanis tudtam, hogy a Poleban AGOSTON 2 kiálláson lesz, és tudtam, hogy a rajt sem megy neki annyira, így beleadtam mindent amit lehetett. Szerencsére már volt setupom a pályára, meg kb 600kör tesztem, úgyhogy ismertem a jó íveket, meg mindent. Ez így lesz a következő pályákon is, ugyanis másik ligákba, 1-2 futammal mindig előrébb járunk :)
Na szóval a rajt jól sikerült, egyből sikerült az élre ugranom, és mivel mögöttem többen harcban voltak, hamar sikerült elszakadnom is a nehéz autóval is. 9mp előnyt összeszedve mentem, amikor hibáztam, és csökkent az előnyöm 2mp-re de összeszedtem magam, és a futam végéig meg sem álltam. Az idők alapján kicsit szorosabb futamra számítottam, de jó volt ez így elsőre, biztos lesz még izgalmasabb is! A győzelmemet talán annak köszönhettem leginkább, hogy keveset hibáztam, pedig a futam végén vettem észre, hogy véletlen a TC teljesen ki volt kapcsolva!:D De nembaj, sikerült a győzelem, erre nem is számítottam a tegnapi napon amikor hivatalosan is a liga tagja lettem!
Innentől kezdve természetesen a célom minél több dobogós hely megszerzése,és mivel még a szezon elején járunk, így célom a bajnokság megnyerése is, de majd lesz ahogy lesz!
Röviden ennyit! Grat minden célbaérőnek. Jó felkészülést Bahreinre!
Csáó !
Időmérő : Elég jól sikerült ugyanis 1 kiállásos taktikával sikerült megszereznem a 3. rajthelyet.
Futam: 8. helyrol vágtam neki mert volt egy büntim. Rajtot jol elkaptam ám az első kanyarba jött Opti aki megcsuszott a belső íven így pont becsuszott elém és én már nem birtam elránti igy eltört a felfüggesztésem. Nagy nehezen bevándoroltam a boxba utánna lekezdtem felzárkozni majd ujra megpörögtem és inkabb feladtam.
Grat minden célbaérőnek ! :D HAJRÁ FORCE INDIA !!!