q1: 2. helyen végeztem mikor a leggyorsabb körömet futottam a pályán
q2: itt elég hátul végeztem ,mert csak 1 kiállás volt tervbe
Verseny: Rajt egész jó volt ,és utánna az első kanyart nem tudtam bevenni mert valameik Forc Indiás nagy tempóval belém jött és véget is vetett a futamomnak
Nem tartozik a suzukai pálya a kedvenceim közé, de sikerült egy olyan beállítást összefaragni a spanyolból, ami megtankolva elég stabil és gyors is volt. Ennek köszönhetően a kvalin is aránylag jó helyet szereztem meg a rácson a nehéz autó ellenére.
A rajt viszonylag sima volt, nem daráltak le. Aztán egyre feljebb jöttem a 8. helyről. Jót vonatoztunk jópár körön keresztül Super és Adam társaságában. Sikerült jól felvenni a pálya ritmusát. Aztán egyszer csak Klacsa eltűnt és így már a 3. helyen körözgethettem. Az autó jól bírta, a gumik alig koptak. Jó esélyem volt a dobogóközeli helyhez ezen a futamon. Aztán engem is utolért a technika ördöge. Jött a felirat „kapcsolat bontása”, majd egy gyenge fél kör után ledobott a szeró. Valószínűleg a netem kezdett el szakadozni, mivel később – webezés közben – még gyakrabban leállt. Azóta sem lett jobb a helyzet. :(
Sajnálom, hogy most adta be a derekát, amikor egy jó helyezés elérése is kilátásban volt. És sajnálom, hogy a nyilimet sem tudtam elküldeni otthonról a nethiba miatt. (Ezt most a cégtől küldöm) Természetesen vállalom a késés miatti büntetést a köv. versenyen, amin ismét nem sok esélyem lesz, ha a hibát nem orvosolják addig.
Gratulálok a Balageenak, a dobogósoknak, és mindenkinek, aki végig tudta nyomni és élvezetes versenyt vívott itt Japánban!
Időmérő: szándékosan nem indultam, versenyezni járok ide, nem a pontokat gyűjteni...
Verseny: direkt "elrontottam" a rajtot nem akartam az első kanyarban összeakadni valami önjelölt bajnokkal. Balagee szintén hátulról rajtolt, kart-kar öltve lépegedtünk előre. már a 2-3 helyen voltunk, mikor rámhúzta a kocsiját -felteszem nem direkt :D:D- és kimentem a pályáról. Innen már egyedül autóztam megint, Szupernek volt egy meredek húzása lekörözés közben, megpróbált visszaeelőzni és épphogy nem lökött ki.
Q1: Azt hiszem 5. lettem. 33:4 volt az időm ami gyengének tűnt de elég volt
Q2: Nah itt aztán adtam neki. végig a határon autóztam a györskörömön, így a 3. helyet szereztem meg aminek nagyon örültem, hisz eddigi legjobb rajthelyemnek számít
Race: itt már voltak bonyodalmak. elején hibáztam, ezért kb 4 autó ment el mellettem. Majd tudtam 35ös köröket jönni folyamatosan, aminek me is lett az eredménye mert jöttem fel mint a talajvíz az előttem lévőkre. de aztán becsúszott mégegy hiba + egy stop and go is (ez nemtom miért kaptam). Szuperrel 15körön keresztül csatáztunk végig 1 mp-n belül volt a különbség kettőnk között. Ha nem hibázok ennyit, Inter meglehetett volna, de jól ment ő is gratulálok neki.
Összességében elégedett vagyok, habár sok volt a hiba.
Most én is megtapasztaltam azt hogy Szuper milyen jól védekezik. Közben ts-en egymással ordibáltunk :), de én nagyon élveztem a csatát.
Irány dél amerika, Braziliában talizunk. Jó felkészülést
Q1: A Q1-et nehéz autóval kezdtem meg, de a végét megakartam nyerni így váltottam üresre meglett a polé.
Q2: Mivel AGO, Balagee és Opti se indult így könnyebb és nyugodtabban autóztam sikerült is a polé.
Rajt: Ritkán kapom el ilyen jól a rajtot sikerült is. Húztam el a többiektől egymás után döntöttem meg a körrekordokat nah de jött az 1 kiállás sikerült is balázs mögé jöttem vissza mögöttem ago. Ago tapadt rám mint a bolha és balázs se huzott el tőlem néha-néha hoztam rajta, aztán balázs bejött a boxba és jött a blaamaa :'( megpörögtem a dombon nem is kicsit ha nem fékezek talán a falban végzem. Ezzel veszítettem 10 mp ami idegesít is mert 2.kiállás után ha ez nincs elé jövök vissza, de ha nem is biztos hogy kemény csatát vívtunk volna. Így maradt a 2.hely sajnos, hogy balázs győzött így nem engedhetek ki mert a nyakamba van. Ezért Brazilon és Monacon előtte kell végeznem mindenképp, mert Abu Dhabiba nem indulok. Persze nem hagyom veszni a konstrüktőrit se ezért egyik barátom fog helyetesíteni!
Gratulálok mindenkinek úgy agonak és balázsnak. Internek is nagy grat jött egy szép 5.helyet ami nagyon kellett. Következő futam Interlagos sokak kedvence jó felkészülést!
Q1:Azt hiszem hogy a 4. helyen zártam de egyeltalán nem vok benne bíztos. :D
Q2: Az 5. helyet tudtam megkaparintani. Az első körömben deffid kijött elém és nem engedett el így összetörtem az autót és a legjobb telitankos időmtől elmaradtam 6 tizeddel így csak az 5. hely sikerült.:S
Race: Arajtot egész jól kaptam el,egyedül szuper ment el mellett ,de aztán jött az első kanyar és a nagyokos crofler kb. 200-al érkezett meg és kilökte szegény laczkót-és laczko meg engem.:S De aztán egyre gyórsabban zárkóztam fel és gyorsan megtudtam előzni dffidet és crofler. Majd tome hibázott és sikerült elmennem mellette. Utánna zeróval és szuperrel harcoltam. Zero-nak elment a netje vagy nem tom de egy idő után nem láttam magam előtt így a 4. helyre jttem fel. A 4. helyemet már nem engedtem ki a kezeim közül és nagy nehezen de sikerült behoznom a renault a 4. helyen. Nagyon örülök mert végre nem volt egy nagy hibázásom se és az eddigi legjobb sikeremmel meg tudtam előzni a vb-n tome-t vigyurit és klacsát.
Szeretnék gratulálni a győzelméért balázsnak és ferikének az újabb jóó futamáért. Agoston is szépen ment és ő sem hibázott. Gratula mindenkinek.
Race: A qualis elkésésem miatt az utolsó helyről rajtoltam, úgyhogy 1 kiállásos taktikát választottam, a rajtot nagyon jól sikerült elkapnom, és már az első kanyarba előre tudtam verekedni magam, aztán körről körre jöttem fel, végül Klacsa mögött ragadtam meg kicsit, de hibázott így a 2. helyre jöttem fel, AGO pedig a könnyű kocsival megérkezett rám, és tolt le a pályáról, de sikerült kivédekeznem, innentől kezdve más dolgom nemvolt, mint stabilan menni, néha becsúszott 1-1 kis hiba, de Ferike is megpörgött egyszer az élen, így a kiállásom után elé tudtam visszajönni, és a végéig már nem ért utol, úgyhogy sikerült a győzelem.
Az egy kiállásos taktikának és a stabil autózásnak köszönhetem a győzelmet, nagyon örülök neki, mert így még nincs veszve semmi, és végre tudtam hozni azt amit kell, nem szólt közbe semmi netes vagy bármilyen műszaki probléma!
Q1:Elég jól sikerült hiszen a 7. helyen sikerült bejutnom a Q2-be.
Q2:Mentem egy kört és egy darabig az élen voltam. Tudtam hogy jobb köröket fognak futni a többiek, mert az egy hét kihagyás meg is látszott a teljesítményemen, A vége felé mikor 2.10 volt hátra kimentem még egy gyors körre, mert éreztem hogy van még a kocsiba és bennem is. A 2. szektor után 4 tized volt a hátrányom csak a csapattársamhoz képest de hibáztam. Csak 4. lettem pedig azt hiszem meg lehetett volna akár a 2. rajtkocka is.
Race: A rajtot egész tűrhetően kaptam el. De az első kanyarhoz érve láttam hogy nagy a keveredés, ezért inkább nem fordultam rá hanem kiengedtem a kocsit egyenesen a bukótérbe! Sokat buktam de legalább nem törtem meg a kocsit. Bár a felfüggesztés kapott így is. Kezdtem felzárkózni és végül az 5. helyen sikerült beérnem. Leszámítva hogy egy hétig kormány sem volt a közelemben elégedett vagyok! Most már csak az a cél hogy a csapattársamat hozzásegítsem a bajnoki cím megvédéséhez. És ehhez Brazilon minden lehetőségem adott! Jó pálya. Szeretem! Gyerünk bajnok! Cél a VB cím és a konstruktőri.
Q2:annak köszönhetően hogy AGOSTON és Optimus nem ment mért kört legelöszőr bejuttotam a Q3-ba
Q3:első körre összeszedtem magamat és megfuttotam legjobb körömet.de csak 9. lettem
Race:a rajtot jól kaptam el de az első kanyarban nekimentem valakinek (azt hiszem Laczko volt és elnézést szeretnék kérni)
és utána nemtudom hányadik körben elment nálunk a villany
Elősször nem is akartam jönni a futamra mert gyűlölöm ezt a pályát. Ez volt az 1. hogy egy versenyt végigtudtam itt menni valahogy de ez se a legjobb futamok közé sorolom.
Q1:6. lettem egy szar idővel
Q2:7. lettem mert Lackó az uccsó pillanatokban megelőzött
Race:A rajt mint mindíg jól sikerült. Nagyon rossz volt a versenytempóm, mindenki csak hagyott le le és le. Nagyonsokat hibáztam. Volt pár Stop&Go és átthalytásos büntetés és nem tom hogy mér kaptam. Tome-val csatáztam jókat de sajnos a hibázások közbejöttek. Ennél már csak egy nagyobb probléma jöhetett és majdnem be is következett. Az utolsó körben Balagee beért és el kellett volna engednem de nem tehettem mert nem lett volna meg a versenytáv 90%-a. Ezért szeretnék elnézést kérni Balagee és adam-től is.
Szerintem ez a legszarabb versenyem volt de majd legközelebb hozom a régi formám.
Q1: Nem lett olyan orssz nem kellett sokszor újraindulnom 8. lettem végül.
Q2: Újracsak elkövettem azt a hibát hogy nem gyakoroltam nehéz autóval ezért szintén rossz időt mentem és megint a 10. helyről rajtoltam.
Race: A versenyen minden jól kezdődött, 10. helyről a 6. ra rajtoltam, de ezután 2-en leelőztek és mikor a 8.-9. körbe egy kicsit már ideges lettem saját kezüleg vetettem véget a versenyemnek.