Témaindító hozzászólás
Q1: nem tom hanyadik, de nem is számít.
Q2: nem tudtam rendes kört menni, mivel előtte telefonon zargattak.
Verseny: mint múlt hétem, most is melóbol épp hogy hazacsöppentem. Ez meg is látszódik immáron a 2. versenyem baszom el. A rajt utáni kavarodásban visszaestem pár helyet, de ügyesen visszaverekedtem magam az elejére. Egész jó kis verseny lett volna, 2 hely, de sajna elkúrtam a benzint. 8 körrel a vége előtt láttam hogy kevés lesz kb. másfél környivel, ezért elkezdtem előbb felváltogatni (14-15ezernél) hátha kitart a végéig. Ezmiatt magamra húztam Tibikét, Tibikére meg Noxtert. Végül csak kikellett állnom tankolni.
A büntetéssel egyetértek, szélesítettem néha, de hozzá kell tennem, hogy azokba főleg vezetési hiba volt, nem szándékosság.
|
q1:nemtom
Q2.2 dik
Race:a rajt jól sikerült 2 helyem tartottam a box kiállás után Noxter telibe vert buktam 2-3 helyet,azután petts lekörözése tett be és letört a vezetőszárnyam ami ismát 2-3 helybe került végül 1 förtelmes verseny után 6 hely. |
Q1: nagy meglepetésemre az addigi legjobb időmmel a 2. helyen jutottam tovább
Q2: 7. helyre sikerült a qvalifikálásom de voltak hibák a két gyorskörömben
Verseny: Jól kaptam el a rajtot, Laczko beragadt és Ago is befelé húzott így tiszta ut volt, legalábbis tűnt de Ago hirtelen visszahúzott rám és lassítanom kellett. Első kanyar után a 8. helyen voltam, mert Adam nagyot rajtolt, de a 2. kanyar után ismét a 6. voltam és szépen araszoltam a nagyok mögött, az első 6-ból én jöttem ki a legkésőbb a 2. helyről és 2 embert át is ugrottam ezzel. Gázerővel üldöztem Noxtert, később Optit. A második kiállásomnál közvetlen Agoston mögé értem vissza a 3. helyre, de sok körön keresztül nem tudtam, így beért minket Noxter és elég agresszívan támadott, nagyobb sebességének köszönhetően megelőzött, később belekoccolt Agoba aki megpördült és fűre ment, így a 3. helyen maradva Multi és Noxter mögött értem célba, igaz csak fele pontot kaptam, de jó futamom volt.
Spában majd a Bumeráng F1 TEAM megvillantja földöntúli tudását majd.
Grat Multinak a tökéletes hétvégéjéhez, mondhatjuk verhetetlen volt, mint szabadedzéseken mint időmérőn mint futamon, Szép Volt. |
Q2: A 9. helyet tudtam csak elérni.
Race: A rajt pompás volt. Kb az 5. kanyarnál már 4. vagy 5. helyen voltam majd noxter hibázott egy kicsit és eggyel előrébb kerültem.Az 1. boxkiállásomnál megelőzött tibike is meg ago is. A 2.-nál sem volt semmi baj már stabilan voltam az 5. helyen amikopr az utsó körökben ago elé kerültem. Nagyon megszenvedtem ezért a 4. helyért mivel nagyon szarul mentem ezen a pályán.
Grat mindenkinek, de főleg a csapattársamnak aki megszerezte első győzelmét a ferkában. Grat multi így tovább. :D És mindenki másnak is grat aki célba ért. |
Q1: Épp hogy bejutottam a q2.-be. Nagyon szenvedtem ezen a pályán. |
Q1: 1.
Q2: 1.
A rajtot jól kaptam el és nem tudott se Opti se Zsolt támadni aztán miután belerázódtam a tempóba figyelve h nehogy kimenjek a bukotérbe elkeztem leszakítani magamról Optit ami sikerült is az 1. kiállás után Tibike elé értem vissza és lassan de sikerült lehagynom és hoznom Noxteren miutánn ő is kiállt minden ment rendszerint a következőkiállásomnál már volt annyi előnyöm h visszatudjak jönni az 1. helyre és behozni a ferrárit. Jó verseny volt kicsit kaotikus kicsit botrányos de legalább magyar:D
Grat mindenkinek jó verseny volt. |
Hali :)
Az időmérő jólsikerült, megudtam autózni a 3. helyet.
A rajt jól sikerült 3. helyen fordultam az 1 kanarban. A 2. körben rámentem a füre és megcsúsztam és neki a falnak... bementem a boxba szárnycseréért, a 2. kiállás után észrevettem hogy egy fél környi üzemanyaggal kevesebbet tankoltam mint kellett volna, és idegesitett, és megcsusztam és neki a falnak, megint mehettem a boxba . Utána lekörözésnél Ferike volt előttem és az ideális ívre húzódott le és belé mentem és letört a szrányam.
A végén 8. helyen értem célba, gratulálok mindenkinek. |
q1: tovább jutottam
q2: 6. lettem ami kicsit lehangolt
verseny: rajtot elrontottam nagyon.. :S utolsónak fordultam ami nem volt túl bíztató aztán szépen lassan keztem egy-két mbert megelőzni deh az eleje már nagyon elszakadt így sok esélyem nem volt dobogót elérni.Hibáztam is a boxba bemenet sokat e miatt is lemaradtam nagyon meg sikerült a pályán nagy igyekezetembe oda csapni ami megint nem jött jól ez a futam nem az igazi volt se a részemről se ViGyuri részéről itt a McLaren gyengélkedett ezt kijelenthetem. Ez várható is volt mert, se az enyém se Gyuri kedvenc pályái között nincs és tudtuk is hogy itt szenvedni fogunk.Remélem Belgiumban jobban szereplünk majd HAJRÁ MCLAREN HAJRÁ GYURI |
Nem sokat tudtam készülni, ami meg is látszott a tempón. Kétségbe estem és 1 kiállásos taktikát választottam kemény gumin.
Az időmérőn alig jutottam be a 10be és előrelépni már nem is tudtam.
A rajtnál csapattársam beragadt, és fékeznem kellett miatta, így csak a 11. helyen fordultam el az első kanyarban. A benzin egy körrel a tervezett előtt elfogyott, de elfelejtettem szólni a csapatnak, ezért nem jöttek ki a szerelők. Mentem 100zal 7. fokozatban egy kört és pont elég lett arra, hogy újra beguruljak, csak ekkor már kört is kaptam. A versenyem oda volt, a tempóm gyenge volt, még a leggyorsabb kör is messze volt. Csak azért végigmentem, hogy megkapjam a 2 pontot a részvételért. Életem legunalmasabb futamai közé sorolnám.
Belgiumban újra jövünk!!! |
Q1: Nem volt olyan orssz a Q1 de azért annyira jó se hotlapos időt tudtam futni ami várható volt mert nemsokat teszteltemXDD Végül 11. hely lett meg...
Q2: -----
Race: Az 1. kanyar után 11-ről 9. helyre tudtam felhozni magam...Egész versenyen Vigyurit nem akartam magam elé engedni ami a versenyem végéig sikerült is mikor már eléggé lemaradt, utána már csendes nyugott versenyem volt...De egy lekörözésnek köszönhetően kiestem holott szerintem jóhelyre huzodtam le de zsolti izomból nekemszállt amit a motor bánt....mindenesetre köszönöm a versenyt!!!
SZÉP WOLT MINDENKI |
Q1: 3. hely
Q2: 4. hely, csapattársam 9 ezreddel megelőzött. :D
Verseny: A rajtom jól sikerült, de nem nyertem pozíciót, első pár kanyarba gyorsabb voltam Zsoltnál aki előttem volt de nem tudtam megelőzni aztán hibáztam adam megelőzött 5. lettem aztán nem történt semmi 1. kiállásig visszajöttem 3. vagy 4. helyre Optimus előttem ment jóval gyorsabb voltam nála de remekül tartotta magát elismerésem neki, majd hirtelen fékezett az egyik kanyarba már nem tudtam reagálni, nekimentem hátulról, szerencsére nem tört le a kocsinkról semmi, visszaengedtem magam elé ami 2 poziciómba került meg sok időbe, ott elveszettnek hittem a dobogót. A kocsim balra húzott és nem volt tapadás. Tibike is megelőzött ami csak hab volt a tortán ugyhogy örültem majd 2. kiállásnál uj gumik = tapadás, szerelés = NINCS balrahúzás, elkezdtem felzárkózni Tibire aki beragadt a 2. helyen lévő AGOSTON mögé, majd 5 körrel a vége előtt megelőztem Tibi -t, majd 3 körrel vége előtt AGOSTON -t, így végül meglett a 2. hely. Egy sima dobogós helyezésből az ütközés miatt lett egy eléggé szoros és izgalmas futamom, amit vegyes érzelmekkel fogadtam.
Gratulálok minden célbaérkezőnek és pontszerzőnek! |
[12-1]
|